Zinzendorf Károly (cikk)

A Múltunk wikiből

Kaunitz kancellár emberi magatartását, olvasmányainak, érdeklődésének, környezetének alakulását, de még hangulathullámzasait is Zinzendorf naplójából ismerhetjük meg a legpontosabban. Az ő hatására is gyanakszunk, amikor az évek múltával a magyar problémák türelmesebb megítélését érzékeljük a monarchia e vezető politikusánál.

Zinzendorf Károlyt az osztrák, a magyar olvasó alig-alig ismeri. Neve nálunk főként Eckhart Ferencnél bukkant fel. Az ő nyomán Szekfű Gyulánál, majd utalásszerűen a marxista szakirodalomban. Az ok: 1773-ban, mint az udvari Legfőbb Számszék elnöke kimutatta: „Az a vélemény, hogy Magyarország erejéhez mérten kevesebbel járul az állami kiadásokhoz, mint a német örökös tartományok, puszta előítélet.”[1] Ennek bizonyítására a népességi arányszámot veszi alapul (a populáció – tudjuk – minden akkori érvelés kiindulópontja): eszerint az országnak 13,5 millió forintot kellene fizetnie. Zinzendorf az adóbevételhez hozzászámította a kamara-, bánya- és egyéb jövedelmeket, megállapította a katonaság eltartásának, a kaszárnyák, istállók építésének költségeit, és leszögezte, kötelezettségeit Magyarország 2 millió forinttal túl is teljesíti, a leggazdagabb, legjobb helyzetben lévő Csehországnál is nagyobb terhet visel. E kimutatásért Zinzendorf megkapta a magyar történetírás csendes köszönetét. De tevékenységét, Magyarországról szerzett ismereteinek körülményeit, azok mélységét, itteni személyes kapcsolatait eddig még nem kutatták. Egészen a közelmúltig az osztrák történészek is elhanyagolták Zinzendorf életművét, csak szemelgettek naplóiból. Főként a kultúrtörténeti kérdések kutatói emlegették sűrűn nevét, hiszen az ő feljegyzéseiben bukkantak rá pontos adatokra: hol és mikor játszott Mozart házihangversenyen, Haydn Teremtése milyen hatást gyakorolt a főrangú társaságra vagy Fries, a grófosított bankár szerényebb körére. Egy hevenyészve és régen kiadott önéletírásával ugyan rendelkezünk, de sok évtizedes tevékenységének mérlegelése még hiányzik. Zinzendorf ugyanis a „bőség zavarát” okozza. 13 éves korában, 1752-ben kezd el naplót írni, és ezt haláláig, 1813-ig félelmetes következetességgel folytatja. 57 bőrbe kötött, apró betűs, kissé lapidáris, de francia nyelvű napló – ez a Zinzendorf-hagyaték törzsanyaga. Ehhez járul néhány kötet elmélkedés, önvizsgálat, a naplók saját kezű kivonata. Zinzendorf tudatosan történeti forrásként kezelte példátlan őszinteséggel, mindennemű politikai-társadalmi gátlástól mentes napló-„szövegeit”, csakúgy, mint 100 fólió kötetnyi hivatalos iratát, elaborátumait; mindezt az udvari levéltárra hagyta. Levelezése viszont a Német Lovagrend levéltárába került. Az udvar és a Lovagrend: e két fókusz határozza meg Zinzendorf életét, akinek protestáns családja a 17. századi vallásüldözések elől Alsó-Ausztriából Szászországba költözött. Ő maga szigorú pietista nevelést kapott a herrnhuti közösség élén álló nagybátyja hatása alatt, majd a jénai egyetemen folytatott jogi tanulmányokat. 22 éves korában Bécsben meglátogatta féltestvérét, Zinzendorf Lajost, a katolizált, magas rangú gazdasági szakembert; ekkor még nem akart kiszakadni a szász környezetből. Bátyja, a bécsi társaság „szép Zinzin”-je Kaunitz közvetlen barátja, a Legfőbb Állami Számszék alapítója, nagy érdemeket szerzett a hétéves háború utáni zilált gazdasági helyzet rendezésével. Így Kaunitz kancellár, majd az ő ajánlatára Mária Terézia felfigyelt a szorgalmas, szerény, művelt fiatalemberre, és taktikusan kezelésükbe vették. Nagy lelki vívódások után vállalt hivatalt – ez 1764-ben annyit jelentett, hogy át kellett térnie a katolikus hitre. A hivatal gyengén fizetett, a rangos közegben rangosan kellett élnie – megint csak protekcióval a Német Lovagrend tagja lett, ez rendszeres javadalommal járt. A valláscserével Zinzendorf eladta lelki nyugalmát, de annál inkább a tolerancia-elv hívévé szegődött. Eladta magánéletét – mint a Lovagrend tagja családot nem alapíthatott.

A bécsi udvari körök e jövevénye azonban így lesz új kötöttségei révén mégis szabad. Korlátlan lehetősége van a munkára, rendkívül sokat utazhat. Mindent láthat, minden könyvhöz hozzájuthat. A látottakat s az olvasmányokat szembesítheti, majd vak elszántsággal igyekszik a legjobbat, a leghelyesebbet javasolni, elfogadtatni, keresztülhajtani. Beutazza egész Európát. Az udvar fizeti ezeket a gazdasági utazásokat. Az a dolga – s ezt híven teljesíti is –, hogy felmérje az Ausztriával baráti vagy ellenlábas országok gazdasági kapacitását. Megvizsgálja, milyenek a lehetőségek gazdasági kapcsolatok felvételére vagy bővítésére. De az is a dolga, hogy művelődjék, s ha majd vezető állásba kerül, nagy hírű bátyjához méltóan lássa el munkakörét. Az utazások sora 1763-ban kezdődik, akkor Danzigban jár, majd 1764-ben Tirolba kíséri főnökét, s onnan kezdi első tanulmányútját: célja Svájc, Dél-Franciaország, Itália. 1765-ben olasz területeket jár be, onnan hajózik át Spanyolországba. 1766-ban ismét olasz, majd görög földön találjuk. Ekkor és utóbb a Máltából a szigeteket, mediterrán partokat érintő, szimbolikus „keresztes harcra” indul, ez lovagrendi kötelessége. Bár néhány hónapra visszatér Bécsbe, 1767-ben már Belgiumban van, majd néhány hónapot Párizsban tölt. Ezután megint Spanyolország és hosszabb portugáliai tartózkodás következik. 1768-ben Anglia, Skócia, Írország tanulmányozása után ismét Párizs. 1769: a nagy francia kereskdelmi központok, kikötők után Belgium, Hollandia. 1770-ben közel egyévi tartózkodás után hagyja el Brüsszelt, célja most a Német Birodalom területeinek megismerése, majd Berlin, s II. Frigyesnél audiencia. 1771-ben kissé megpihen Bécsben, majd osztrák körutat tesz, Triesztet és Fiumét is felkeresve. Végre 1772-ben megbízatása Magyarországra szólítja.

A folyamatosság kedvéért jelezzük, hogy 1773 a cseh területek, 1774 a lengyel, orosz és svéd út éve, majd 1775-ben Dánián át Hamburg, Prága és Bécs következik. 1776-tól 1782-ig Trieszt kormányzója.

Tizenkét év telt el szüntelen utazással. Látott sok templomot, szinte minden kikötőt, látta Európa legmodernebb gyárait, legszebb képtárait, beszélgetett Rousseau-val éppúgy mint Voltaire-rel, és elégedetten állapíthatja meg 1768 őszén Párizsban, hogy Diderot vidámabb és fiatalabb mint annak előtte. Természetes, hogy Franciaországban éppúgy nem mulasztotta el a lényeges emberek ismeretségét, mint másutt sem.

A lényeges emberek: az államférfiak, a tapasztalt kereskedők, a neves festők, szobrászok, a szalonokat kormányzó hölgyek, az ügyes iparosok. Mindenekelőtt azonban az írók, tudósok, gondolkodók, akiknek írásait Zinzendorf már akkor tanulmányozta, amikor még a személyes ismeretségek reménye sem csillant fel. Ha Londonban Hume-mal vagy Franklinnal társalog, ezt működésük, műveik ismeretében teheti. Fokozottan érvényes ez Párizsra. A Német Lovagrend levéltára őrzi feljegyzését, milyen sorrendben akarta megismerni Európa fővárosának nevezetességeit, az intézményeket, embereket. Első helyen Mirabeau áll, tőle akar tanácsot kérni, miként művelje magát leendő szakmájában. S Mirabeau mellett felsorolja Forbonnais, D'Alembert, Diderot, Helvétius, Buffon nevét. Programja, hogy összeszedje a gazdasági intézkedések szövegeit, amelyek tanulságosak lehetnek, továbbá, hogy megvizsgálja a francia tőzsde működését, annak hatását az államadósságok amortizációjára.

Elsődleges célkitűzésének maradéktalanul eleget tesz. Összesen 43 hosszabb-rövidebb iratban foglalja össze gazdasági tapasztalatait, s ezeket már azok az elvek hatják át, melyeket Mirabeau körében szerzett. Mindennapos vendég Mirabeau házában. Itt találkozik a fiziokratákkal – az ökonomistákkal, ahogy nevezik őket –, köztük Turgot-val. Kissé csodálkozik azon a görcsös ragaszkodáson, amellyel mesterük, Quesnay műveit – szent szöveg módjára – idézik. De izgalmas, tanulságos beszélgetéseket folytat velük: „tiszta, következetes, jótékony elveik … teljesen megfeleltek erkölcsi igényeimnek, függetlenségi hajlamomnak, egyszóval tanításaikat azonnal magamévá tettem, ezek vezettek be egy nagy állam követendő gazdaságpolitikájába”.[2]

Ez a fellobbanó helyeslés és vonzalom évtizedes következményekkel jár, és korántsem korlátozódik Zinzendorf személyére.

Utazásait bécsi „pihenők” szakítják meg. Ilyenkor bekapcsolódik a Kamara, a Számvevőszék, a Gazdasági Tanács munkálataiba, és esténként Kaunitz hercegnél, gyakran Esterházy kancellárnál, a Batthyány-, Grassalkovich-, Pálffy-palotákban vendégeskedik, ahol megfordul az osztrák és magyar arisztokrácia minden éppen Bécsben tartózkodó tagja. Itt szövődik évtizedes barátsága Teleki Józseffel, itt ismerkedik meg Fekete János gróffal, itt taglalják előtte a Bécsben csak átutazók Magyarország és Erdély különleges problémáit. Ezeket a problémákat hamarosan jogi gyűjteményekben, statisztikai kimutatásokban is tanulmányozza, mígnem sor kerül a személyes tapasztalatokra.

Kisebb kirándulásokat már előbb is tett Nyugat-Magyarországra, de szakszerű, az előző utazásokhoz hasonló több hónapos „kiküldetésre” csak most került sor. 1772. május 2-án már magyar földön írja naplóját – ahol tennivalói szorosan összefüggnek azzal az uralkodói leirattal, melyben Mária Terézia 1771. január 21-én elrendelte az ország ipari termelésének felmérését, annak megállapítását, hány iparág működik, milyen cikkeket, milyen árban és mennyiségben gyártanak, s hová exportálnak. Zinzendorfnak a gazdasági helyzet teljes felmérése a dolga – legalábbis ez tűnik ki naplójából (a jelentés, amit útjáról készített, nem maradt fenn). Naplójában a kialakult sémát követi. A dátum után sorra veszi a nap eseményeit, ha helyét változtatja, mint ez magyarországi útja során is történt, minden várost, falut, melyben megszállt vagy akár csak érintett, jelez, sőt jellemez. Jól kövezett utak, szép templom, avagy méteres sár, nyomorúságos viskók. És jelzi, kikkel találkozott, beszélt, a neveket éppoly nyomatékkal húzza alá, mint az olvasott könyvek íróit, a művek címét. Közli, hogy valamelyik tanácsos úr végtelenül unalmas volt, de azt is, ha a bányamérnöknek vonzó a felesége. Hat hónapig tartott az út. Fertődön kezdődött, ahol Esterházy vendége és Haydnt hallgathatja, onnan a déli végekre, majd Erdélyen át – itt hosszú heteket tölt el – a Tiszántúlra, a Szepességen át a bányavárosokba, majd Vác érintésével Pest-Buda, a Dunántúl, és mintegy a tanulságok summázása érdekében Pozsony, a Helytartótanács székvárosa.

Útja során állandóan olvasott, mintegy készült történelemből, így a helyszíntől függően naplójában is megemlékezik a török elleni harcokról, Hunyadi Jánosról, Bethlen Gáborról, Rákócziról vagy Caraffa vérengzéséről. Akikkel találkozott és társalkodott, azok ott szerepelnek a napló lapjain. A nevek puszta felsorolása is tanulságos. A dél-dunántúli és horvátországi családnevek az jelzik, hogy Zinzendorf éppen oda érkezett, ahol a magyar szabadkőművesség sajtáosan új szervezete éppen alakulóban volt: a Draskovich-obszervancia, mely a szabadság és függetlenség jelszavát hirdette meg.

Úgy tűnik, Zinzendorf hatott a magyar szabadkőművesség célkitűzéseire. Az 1770-es években megszülető progresszív magyar szabadkőművesség lefektetett alkotmányában nagyon korai fiziokrata hatás jelentkezik, olyan fogalmazásban, amely nemigen lehet világlátott katonatisztek vagy mégoly művelt kincstári tisztviselők sajátja. Zinzendorf egyébként erdélyi tartózkodása során sokat van együtt Teleki Józseffel, a Teleki, Bethlen, Kemény, Lázár családok tagjaival. A Felvidéken a Dessewffyek, Török gróf, Keszthelyen a Festeticsek látják vendégül – legtöbbjük a magyar szabadkőműves szervezkedés tagja.

E féléves utazás lezártával Zinzendorf visszasiet Bécsbe, referál atyai barátjának, Kaunitznak, számos jelentést ír, és az osztrák államférfiak közül szinte egyedülállóan magyarbarát lesz. Ez tűnik ki mindabból, amit trieszti kormányzóságának idejéről (1776–1782) tudunk. Akkor szövődik kapcsolata Skerlecz Miklóssal, Podmaniczky Józseffel, Szapáry Jánossal, Almássy Pállal, azokkal a Fiuméban dolgozó vagy ott sűrűn megforduló magyarokkal és horvátokkal, akiket a politikum és gazdasági érzék sajátos egysége jellemez, s akik közül a fiatalabbak sokat köszönhettek a vele folytatott, szinte konzultációszerű beszélgetéseknek. Ez az a korszak, amikor Zinzendorf elveit, bár csak munkakörének keretei között, de következetesen megvalósíthatja. Trieszt kikötőforgalma már felülmúlta Velencéét, a Fondaco dei Tedeschi, a német üzletemberek lerakatai jóformán teljesen áttették székhelyüket ebbe az élénk nemzetközi központba, melynek népszerű kormányzóját a színházi-operai előadásokon éppúgy ott láthatták, mint a kereskedők kaszinójában. Az angol-francia-olasz nyelvhasználat vetekszik itt a némettel, és a Triesztbe látogató, Fiume kapcsán ugyanilyen fejlődést tervezgető magyarok nem csak Zinzendorftól, de magától a várostól is sokat tanultak. S talán csodálkozva nézték a ki- és befutó hajók tucatjai között a Grosser Kaunitzot és a Kleiner Kaunitzot, a kancellár nevét viselő, az indiai kereskedelmet biztosító két kereskedelmi hajót.

A kormányzó sokszor utazott fel Bécsbe. Az eredményekről jelentést tett, és tervezeteket nyújtott be. Az a következetesség, mellyel Zinzendorf a szabadkereskedelem és forgalom elvét képviselte, még Kaunitzot is letérítette a hagyományos merkantilista vonalról. S amikor együtt elemezték, értelmezték Adam Smith német fordításban megjelent munkáját, a magyar problémákat sem hagyták érintetlenül. De az ideál, az osztrák és a magyar gazdasági élet helyes irányítására és kiaknázására oktató mester továbbra is Turgot marad. Képmását megfesteti, s bár gyakran költözik, mindenkori dolgozószobáját e festménnyel díszíti. Turgot volt az, aki a szabadságot, így a forgalom szabadságát is összekapcsolta az önkormányzatok, a mindenkori alkotmányok tiszteletben tartásával. A konstitúció megtartható, a privilegizált osztályok adóztatásának kérdése szisztematikus előrehaladással oldható meg. Igen, Kaunitz ajánlotta módszerrel a megyére, annak vezető elemeire kell támaszkodni, és a gazdasági élet fellendítése után – de csak az után – az itáliai és az örökös tartományok mintájára következhet a földre (vagyis a nemességre) kivetett általános adó. Ebben azonban Zinzendorf csak Kaunitzcal és a Toscanában uralkodó Lipóttal értett egyet. A korrégens József más véleményen volt. Uralkodása idején ugyan Zinzendorffal szorosan együttműködött, de aztán felborította a kaunitzi és a zinzendorfi koncepciót. Ez azonban már II. József történeti drámájának felvonásvége.

Lábjegyzetek

  1. Eckhart Ferenc, A bécsi udvar gazdasági politikája Magyarországon Mária Terézia korában. Budapest, 1922, 74.
  2. Idézi: E. M. Langfelder, Les séjours en Suise, en France et en Begique du comte de Zinzendorf d'apres son Journal. Études Francaises, Szeged, 1933. 82.

Irodalom

Eckhart Ferenc, A bécsi udvar gazdasági politikája Magyarországon Mária Terézia korában (Budapest, 1922) című monográfiájában többször említi Zinzendorf Károlyt, főként azért (például 75), mert az Ausztriát és Magyarországot elválasztó vámvonal eltörlését javasolta. Következő, posthumus kötetében (Eckhart Ferenc, A bécsi udvar gazdaságpolitikája Magyarországon, 1780–1815. Budapest, 1958) különösen sokszor hivatkozik állásfoglalásaira. Eckhart bécsi iratanyagot használt. Zinzendorf vonatkozó iratai azonban Széchényi Ferenc kérésére másolatban Pestre is megérkeztek: Des Grafen Zinsendorf Gedanken über die Zölle und Mauten nebfst deren Anwendung… Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár Quart. Germ. 139. és Fol. Germ. 266. Életrajzi adatait, az álláspontokat alakító művelődéstörténeti tényezőket Eckhart mellőzte. A nemzetközi szakirodalomban hol bátyjával együtt tárgyalják (E. G. Pettenegg, Ludwig und Karl, Grafen und Herren von Zinzendorf. Wien, 1879), hol utazásait taglalják (E. M. Langfelder, Les séjours en Suisse, en France et en Belgique du comte de Zinzendorf d'apres son Journal. Études Francaises, Szeged, 1933). Naplószemelvényeket ad: H. Wagner, Wien von Maria Theresia bis zur Franzosenzeit. Aus den Tagebüchern des Grafen Karl von Zinzendorf (Wien, 1972); H. Wagner, Historische Lektüre vor der Französichen Revolution (Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichforschung 1963. 140–156); elsősorban magyar vonatkozásaira: É. H. Balázs, Karl von Zinzendorf et ses relations avec la Hongrie a l'époque de l'absolutisme éclairé (Studia Historica Academiae Scientiarum Hungaricae 104. Budapest, 1975); H. Balázs Éva, A francia–magyar kapcsolatok egy rendhagyó fejezete. A fiziokrata tanok útja Magyarországra (Sorsotok előre nézzétek. Szerkesztette Köpeczi BélaSziklay László. Budapest, 1975. 145–161).

Zinzendorfnak a Österreichisches Staatsarchiv, Wien, Haus-, Hof- und Staatsarchiv-ban őrzött naplóira és irataira lásd e fejezet elejét. Ezenkívül a Német Lovagrend levéltára (DOZA) Handschriften, s ezen belül Korrespondenz 1772–1803 és Personalakten fondjaiban találhatunk nagy mennyiségben Zinzendorftól származó vagy hozzá intézett írásokat. Ezeket látta, de nem dolgozta fel H. P. Liebel, Count Karl von Zinzendorf and the Liberal Revolt against Joseph's II Economic Reforms, 1783–1790 (Sozialgeschichte Heute. Festschrift für Hans Rosenberg zum 70. Geburtstag. Hrsg. H.-U. Wehler. Göttingen, 1974. 69–85). Zinzendorf naplóját 1772. évi magyarországi útjáról kivonatosan ismertettem az előző bekezdés végén idézett tanulmányaimban. A trieszti éveket a Österreichisches Staatsarchiv, Wien, Haus-, Hof- und Staatsarchiv Kabinettsarchiv, Varia, Zínzendorf-Nachlaß, Tagebücher, 23–26. kötet tartalmazza; itt találjuk elszórtan a fiumei magyar látogatókról közölt adatokat. Zinzendorf találkozása Lipóttal és közös rajongásuk Turgot-ért: A. Wandruszka, Leopold II (WienMünchen, 1963–1965. I. 366).


Az osztrák felvilágosult abszolutizmus személyi meghatározói
Kaunitz kancellár Tartalomjegyzék Sonnenfels professzor