Zrínyi Miklós

A Múltunk wikiből

Hasonló névvel lásd Zrínyi Miklós, Szigetvár parancsnoka

Nikola Zrinski

Ozalj, 1620. május 1. – Kursanecz, 1664. november 18.
horvát bán, Zala és Somogy vármegyék főispánja, nagybirtokos főnemes, költő, hadvezér és politikus
Wikipédia
Miklós Zrínyi poet
1649
november Zrínyi Miklós egy törökellenes háború reményében megírja a Tábori kis tracta című katonai művét.
1651
Bécsben megjelenik Zrínyi Miklós Adriai tengernek Syrenaia című kötete; hely megjelölése nélkül Kisdi Benedek szerkesztésében az első magyarországi katolikus gyülekezeti énekeskönyv: Cantus catholici.
1656
Zrínyi Miklós megfogalmazza Mátyás király életéről való elmélkedés című munkáját. (Kéziratban terjed.)
1659
április 27. Zrínyi jelenti az udvarnak, hogy a horvátországi felkelőket „lecsendesítette”. (Ezzel véget ért az 1653 júniusában indult parasztfelkelés.)
1661
június 14. Zrínyi Miklós megkezdi Zrínyiújvár építését a Muraközben.
Jan Thomas, Rubens tanítványa megfesti Zrínyi Miklós arcképét.
1662
Raimondo Montecuccoli és Zrínyi Miklós publicisztikai vitája az erdélyi hadjáratról.
1663
augusztus 13. Sikertelen török támadás Zrínyi-Újvár ellen.
november 27. Zrínyi Miklós szétszórja a Muraközre támadó török és tatár csapatokat.
Zrínyi Miklós megírja Az török áfium ellen való orvosság című munkáját.
1664
január 18. I. Lipót felfüggeszti Wesselényi Ferenc nádor helytartói és Zrínyi Miklós horvát bán főparancsnoki hatáskörét. Magyarország kormányzását biztosokra bízza.
január 29. Zrínyi Miklós vezette szövetséges csapatok elfoglalják Pécs városát.
február 2. A szövetségesek felégetik a török utánpótlást biztosító eszéki Dráva-hidat.
február 12. A szövetséges hadak elfoglalják Segesdet.
február 15. A téli hadjárat lezártával Zrínyi Miklós visszaérkezik a Muraközbe.
május 8. Köprülü Ahmed nagyvezír újabb hadjáratra indul Belgrádból Magyarország ellen.
május 12. Zrínyi Péter e napon kelt levélben Habsburg-ellenes szövetség lehetőségéről tájékozódik XIV. Lajos francia királynál. Kitérő választ kap.
június 8. Zrínyi-Újvár török ostroma. (A vár június 30-án török kézre kerül; július 7-én felrobbantják.)
július eleje A Rajnai Szövetség újabb csapatai érkeznek Magyarországra.
július 18. Kiskomárom várát a török felrobbantja.
augusztus 1. A szövetségesek győzelme Szentgotthárdnál.
augusztus 10. Béke Vasváron a szultán és I. Lipót között. (A Porta megtartja Váradot és Érsekújvárt, valamint négy felső-magyarországi vármegyét. A Bihar vármegyei Székelyhidat lerombolják. Erdélyt mind a török, mind a császári katonaság elhagyja.)
A béke országos felháborodást vált ki.
november 18. Csáktornyán meghal Zrínyi Miklós.
Itthon és külföldön számos gyászvers jelenik meg Zrínyi Miklós haláláról.
1705
Megjelenik KolozsvárottForgách Simon gróf Rákóczihoz írt ajánlásával – Zrínyi Miklós Török Áfium című röpirata.

Tartalomjegyzék

Pach Zsigmond Pál

Előszó

A túlélésnek, az átmentésnek, az államiság fenntartásának, a két nagyhatalommal való viaskodásnak és egyezkedésnek, szembefordulásnak és lavírozásnak különböző törekvései és változatai között – önállóbb és kevésbé önálló, jobb és kevésbé jó politikai irányvonalai, koncepciói között, vagy ha úgy tetszik: rosszabb és kisebbik rossz formulái között – mozgott, zajlott, forrott, hullámzott a kötetünkben tárgyalt százhatvan esztendő drámai irányváltásokban is, tragikus fordulatokban is dúslakodó története:

  • a túlélés, a fennmaradás, Béccsel szemben a Konstantinápolynak való alárendeltséget vállalva, azon belül kisebb vagy nagyobb mozgási lehetőséget keresve-találva – Szapolyai János királyságától Thököly Imre felső-magyarországi fejedelemségéig;
  • a királyság és fejedelemség újraegyesítése, a bécsi udvar fennhatóságát Erdély felett is elfogadva – mint pályájának végső szakaszán Martinuzzi Fráter Györgynél vagy első viharos pályafordulatán Báthori Zsigmondnál;
  • az országegyesítés „kelet felől” a Habsburgokkal szemben, Bocskai István vívmányainak bázisán, az Erdélyi Fejedelemségből indulva, a török szultán főhatalmát elismerve, cserében belkormányzati önállósággal és külpolitikai mozgásterének szélesítésével – Bethlen Gábornál;
  • a „nyugati” magyar főúri politikusok gondolatköre, mint Esterházy Miklósé, a dinasztia iránt lojális, a Habsburg-monarchiába beilleszkedő, de rendi alkotmányát lehető csorbítatlansággal megőrző Magyar Királyságról;
  • az Erdélyi Fejedelemség és Lengyelország perszonáluniója, esetleg a dunai román fejedelemségek szövetségi kapcsolatával bővülve – mint a két birodalom mellett és velük szemben egy harmadik hatalmi csoportosulás lehetősége a közép-kelet-európai térségben - Báthori Istvánnál, majd hamar hamvába holtan: II. Rákóczi Györgynél;
  • a „török áfium ellen való orvosságot” a hazai rendi politika és katonai szervezet reformjában, reorganizálásában, önálló magyar hadsereg létesítésében felmutató Zrínyi Miklós koncepciója, amint a nemzetközi hatalmi viszonyok változásainak láttán immár elérhető közelségben érzi, reális lehetőségnek tekinti a korszak fő történelmi feladatának megoldását, a török kiszorítását Magyarországról;
  • s végül a tényleges megvalósulás: az európai hatalmak „Szent Ligája”, a pápaság szervezte és a bécsi udvar vezette koalíciója, ami ugyan nem a Zrinyi által kívántatott magyar haderő fegyvereivel, de az ország népének roppant áldozatai és szenvedései árán másfél évtizedes, súlyosan pusztító hadjáratsorozatban végre megszabadítja az országot a töröktől, és egész területét Habsburg-uralom alá vonja.

Makkai László

A rendi kormányzás nehézségei

A horvát bán behelyezését és a déli határvidékről a császári katonai alakulatok visszavonását még 1618-ban is sürgetnie kellett az országgyűlésnek, s mikor végre Bécs engedett, a báni tisztséget simulékony és tehetetlen emberekkel töltötte be. A vén Erdődy Tamás halála után rövid ideig Thuróczy Benedek, Frangepán Miklós és Zrínyi György, majd 1627-től Erdődy Zsigmond, 1639-től Draskovich János viselték ezt a hivatalt, anélkül azonban, hogy a rendi érdekeket a továbbra is ott tevékenykedő császári parancsnokokkal szemben meg tudták volna védelmezni. A fő sérelem az volt, hogy a császári várkapitányok a Balkánról menekült vlach szegénylegényeket telepítettek hajdú módra a magyar és horvát nagybirtokosok elnéptelenedett földjeire, s katonai szolgálatra kötelezték őket. A császári kiváltságokat nyert vlachok nem vállalták a földesúrtól való jobbágyi függést, s a kényszerítésre fegyveres felkelésekkel válaszoltak. 1630-ra már annyira kiéleződött a viszály, hogy az országgyűlés kikövetelte a földesúri jog rovására adott vlach kiváltságok visszavonását, és a földesurakat jogaikba visszahelyező bizottságokat küldött ki. A császári hatóságok titkos támogatásával a vlachok ellenálltak, sőt újabb betelepülőket fogadtak maguk közé. 1638-ban az országgyűlés ez ellen óvást emelt, és sürgette a bizottságok tevékenységét. A bánok tehetetlensége miatt ez még egy évtizedig elhúzódott, s még ifjabb Zrínyi Miklósnak mint bánnak is sok gondot okozott.

A barokk főúr

Esterházy Miklós csodált szépségű leányának, Júliának kezéért ketten is versengtek: Zrínyi Miklós, a költő, valamint Nádasdy Ferenc. Nádasdy azzal győzött, hogy katolizált, és a dunántúli magyar lutheránusok erőszakos térítésével bizonyította megbízhatóságát.

A tizenhárom vármegye Rákóczi kezén

Ezúttal azonban a császári oldalon készültek fel hamarabb. Götz német zsoldosaihoz, Esterházy javaslatára, lengyel lovasokat próbált fogadni, mert „a magyar a magyart nem öli eléggé”.[1] De Homonnai és Csáky István miden buzgólkodása ellenére sem tudtak 500-nál több lengyelt átcsempészni az erdélyiektől megszállt területen, s így kénytelenek voltak megelégedni Barkóczy László 3 ezer magyar lovasával, akikhez Zrínyi Miklós, a későbbi horvát bán és Forgách Ádám, a székhelyét vesztett kassai főkapitány és csatlakozott magáncsapataival.

Zimányi Vera

Az árutermelő állattenyésztés

Ennél sokkal nagystílűbb marhakereskedést építettek ki a Zrínyiek. Már 1610 körül élénk marhavásárt teremtettek a birtokaik mellett fekvő Légrádon, melynek örökös főkapitányai voltak. Ide évi 40 ezer állatot is felhajtottak, s a velencei kereskedők nagyrészt itt vásároltak. A Stájer Kamara évtizedeken át tartó éles harcot folytatott a Zrínyiek kereskedése ellen. A magyar rendek több ízben (1609; 1630; 1638; 1040) állást foglaltak a Buccariból történő kereskedés „szabadsága” mellett. Valójában a nemesi vámmentesség szabadságáért szálltak síkra, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a Zrínyiek a nagystílű kereskedést nem saját majorságaikban nevelt állatokkal folytatják. S egyben követelték az apaldo eltörlését is. A kandiai háború (1644—1669) idején azután a törökök lezárták Zára kikötőjét, ahonnan a 17. század első évtizedeiben még sok állatot szállítottak Velencébe, és a forgalom fokozott mértékben Buccariba terelődött. A Zrínyi fivérek szerződést kötöttek a kanizsai basával és velencei kereskedőkkel, és saját fegyveres csapataikkal kísértették a marhaszállítmányokat, hogy biztonságban megérkezzenek a kikötőkbe. Velencei hadihajók és gályák is felügyeltek a marhaszállítmányokra. A bécsi hatóságok ezt már egyenesen felségsértésnek tekintették.

Zrínyi Miklós Bécsben azzal érvelt, hogy a magyar törvények megengedik a Buccariban folytatott kereskedést, azonkívül szüksége is van a kereskedelemből származó jövedelemre, mert máskülönben nem tudná előteremteni a hadviseléshez és seregtartáshoz szükséges pénzt. A Zrínyi fivérek egyébként nemcsak szarvasmarhával, hanem sóval, gabonával, faáruval, posztóval is igen jelentős kereskedelmi forgalmat bonyolítottak le. A Zrínyieknek a tengeri szállítás kiváló piaclehetőséget biztosított: noha Velence már túl volt virágkorán, még mindig jó felvevő piacnak bizonyult (Anconával együtt, ahová a Zrínyi-szállítmányok részben irányultak). A Zrínyiek tengerparti birtokain így nem tapasztalható az ország belsejében megfigyelhető depresszió; kereskedésük hasznát pedig részben a török elleni védekezés céljaira fordították.

R. Várkonyi Ágnes

A vezekényi csata és nemzetközi visszhangja

  • Majd Zrínyi Miklós, az 1647-ben kinevezett horvát bán, fél országrész katonanépét mozgósítja a végvidéket háborgató Omár aga ellen. 1651 pedig már mintha országos háború nyitánya lenne. Zrínyi Miklós mintegy 4 ezer főnyi hadsereg élén Kostajnica alatt összecsap a törökkel – Ráttkay György, zágrábi kanonok fegyveresei és az Olaszországból hazatérő fiatal Rákóczi László részvételével –, s nyolcórás küzdelemben végül győzedelmeskedik. A jelentések különösen egy horvát közvitéz, Ivanich György lélekjelenlétét dicsérik. De az oszmánok újabb támadást indítanak. Haszán kanizsai pasa a segesdi, berzencei és koppányi őrséggel a budai pasa biztatására ostrom alá fogja Kiskomárom várát. Pethő László kapitány vezetésével a védők az egriek egykori példáját követik: a vezérek mellett a falakon köveket aláhengergető, forró vizet lezúdító asszonyok állnak. Mikor megérkezik Zrínyi Miklós felmentő hadereje, Haszán ezer katonáját és ágyúgolyó szakította fél karját hagyja a vár alatt, és visszavonul Kanizsára meghalni. De már az egész Dunántúl harcban áll, a török és a magyar várőrségek között állandósulnak a napi összecsapások. Súlyos helyzet alakul ki, a Haditanács segítséget ígér, és Zrínyi 7 ezer főnyi haderővel vonul Segesd alá. Hajszálon múlt, hogy kirobbanjon a háború. De a két uralkodó, a Habsburg császár és a török szultán a békeszerződést védi. A Haditanács elnöke, Lobkowitz herceg Zrínyinek megparancsolja, hogy vonuljon vissza, és 1652. április 26-i keltezéssel dorgáló levelet küld valamennyi magyarországi vár főkapitányához. A szultán hasonló célzatú parancsát Zrínyi katonái fogják el Kanizsa alatt: „Nem tudjátok-e, hogy bennünket új bajok fenyegetnek? Hogy Ázsiát a szpáhik és janicsárok viszálya fenyegeti. Más helyről sincsenek jó híreink: nincs ideje most az elbizakodásnak.”[2] A békebontók fejükkel fizetnek.
  • Európát az 1650-es évek elején röplapok, propagandairatok tömege árasztotta el. Jóslatokat hangoztattak, hogy elérkezett az oszmán hatalom végromlásának ideje. Az újságlapokon nagybetűkkel szedték ki a végvidéki magyar és horvátországi várak neveit. Nemzetközi szenzáció a kostajnicai és a vezekényi harc. Nyugat-Európa városaiban most olyan nevekkel ismerkednek meg, mint a Vezekénynél elesett pápai kapitány, Esterházy László, vagy a Beli pasát legyőző, egyszerű végvári vitéz, Krisanich János. Most tanulják meg Zrínyi Miklós nevét, hogy azután másfél évtizedig el se felejtsék, sőt majd a legmerészebb reményekkel emlegessék. A bolgár püspök, Stanislavovich Fülöp pedig a keleteurópai közvélemény határozott váradalmait fejezte ki: kéri Istent – írja Zrínyinek –, „erősítse vitézi jobb kezedet, hogy kigyomlálhassad a pogány nemzetséget a mi földünkről”.[3]

Pálffy Pál nádor és az új magyar politika

  • Az 1649. évi országgyűlésen megválasztott energikus új nádor, Pálffy Pál politikai csoportját még az Esterházy Miklós körül felnövekedett császárhű főurak alkották: Nádasdy Ferenc udvari tanácsos, Zrínyi Miklós horvát bán és öccse, Péter, Batthyány Ádám, a Kanizsával szembeni végek főkapitánya, Forgách Ádám bányavidéki főkapitány és Wesselényi Ferenc felsőmagyarországi főkapitány.
  • A török háború lehetséges nemzetközi méreteit Zrínyi Miklós vázolta fel. „Hitemre, azt a conjuncturát soha úgy meg nem lelhettük volna, és az időt a török ellen való hadakozásra, mint ebben az elmúlt esztendőben – írja 1652 végén … tekéntem az egész keresztyén fejedelmeknek arra való propcnsiójokat, holott nemcsak magok electiójábul jön az olyan akarat és kévánság, hanem szükségbűl. Velencések … contribuálnának és ligában jönnének velünk … mi lenne ha mindnyájan egybenfog- nánk? ha a lengyel egyfelől, olasz másfelől, mi innen, Kazul basa túlsó részről rázni kezdenénk az otthoman fajnak fundamentomit … mindenik kénszeríttetik a török kárára. Velencések előttök való okáért, pápa hitünk terjedéséért, német azért, hogy idő és alkalmatosság vagyon rá, és ha ezt elmulatja, elrepül az a jó óra, akiben ülünk most és gyönyörködünk, ebben az nem igen becsületes békesség szerzésében.”[4]
  • Néhány nagy művészeti és irodalmi alkotás azonban elmúlhatatlanul hirdeti, hogy a vesztfáliai békét követő fél évszázad Magyarország történetében a török kiűzésének korszaka, s ez a korszak a 17. század közepén vette kezdetét: 1651-ben egy bécsi nyomdában megjelent az Adriai tengernek Syrenaia Groff Zríni Miklos című kötet, benne az eposz, az Obsidio Sigetiana, a Szigeti veszedelem.

Az 1655. évi országgyűlés. A Habsburg-dinasztia és a magyar rendek kompromisszuma.

Az 1655. március 9-én megnyíló országgyűlésen Zrínyi Miklós horvát bán és a körülötte csoportosulók politikai programja érthető módon elsősorban azt célozta, hogy a magán- és helyi érdekeket rendeljék alá a közügynek, és teremtsenek egységet a vallási, a territoriális és társadalmi ellentétekkel megosztott magyarországi társadalomban.

A horvát rendek országgyűlési követeinek utasításai szerint biztosítani kell az ország belső rendjét, a végvári rendszer erejét és a termelőmunka nyugalmát. Meg kell fékezni minden – a rendek vagy a császár nevében folyó – egyéni hatalmaskodást. Horvátország a magyar országgyűlésen a nádorválasztás mellett úgy teszi le a maga voksát, hogy elsősorban a bán, Zrínyi megválasztását szorgalmazza: a követek utasítása szerint azonban, ha a bán nem kerülne be a jelöltek közé, a magyar rendi főméltóságok és az erdélyi fejedelem véleményével egyetértésben kell leadniok szavazatukat.

Zrínyi mindent megtett, hogy maga kerüljön a nádori székbe. A Nádori Emlékirat, amelynek szerzősége megnyugtatóan máig sincs tisztázva, de minden bizonnyal az ő elképzeléseit tartalmazza, és amelyet II. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek küldtek, leszögezi: „urának, hazájának … és minden jó magyarnak senki bizony nem tud többet, sem kíván többet szolgálni”,[5] mint Zrínyi Miklós.

Nem a Habsburg-állam és a rendek ellentéteit akarta tovább feszíteni, hanem kivezető utat keresett az ország katasztrofális helyzetéből. Számolt az udvari csoportok belső harcaival. A horvát rendi gyűlés indigenátust adott a Haditanács elnökének, Regenstein Tattenbach grófnak, a Haditanács viszont pártolta a rendek kívánságát, hogy a főkapitányi és a kapitányi tisztségeket a németek és a hazaiak arányosan nyerjék el. Az országgyűlés története még alapos feltárásra vár. Bizonyos, hogy Zrínyi nem élvezte az udvar bizalmát. Nemzetközi hírű haditetteivel a császári generálisok féltékenységét váltotta ki. Tengermelléki birtokai, kikötője, vállalkozásai az udvari hitelezők és monopóliumtulajdonosok érdekeit sértették. Porcia szerint ő a legveszedelmesebb politikus. Erőskezű bánt a nemesek nehezen viselnek el. A magyar főurakkal is vannak ellentétei. Mégis sokan bíztak benne, és remélték, ha jelöli az udvar, megválasztják. Feltételezhető, hogy II. Rákóczi György erdélyi fejedelem követei titokban ugyancsak Zrínyi érdekében dolgoztak.

Az udvar megpróbálta elhalasztani a nádorválasztást. Zrínyi erélyes fellépéssel keresztülhúzta ezt a tervet. Beszéde a nádori méltóságról olyan élénk figyelmet keltett, hogy a velencei követ bemásolta jelentésébe. Nem rendi jogokra, hanem a kormányzás gyakorlati feladataira hivatkozva kérte a nádori méltóság mielőbbi betöltését. Szembeszállt a kormányzatnak a rendek egy részénél is támogatásra talált tervével, hogy a nádori tisztet – mint helytartó – továbbra is Lippay György lássa el. Kifejtette, hogy a császár birodalma túlontúl nagy ahhoz, hogy a Magyar Királyság tényleges gondjaival is egymaga, központi hivatalai révén foglalkozni tudna. Zrínyi ugyan elérte, hogy az országgyűlést a nádorválasztással kezdjék, de a nádori méltóságot nem kapta meg.

Porcia herceg javaslatára III. Ferdinánd király Csáky István főtárnokmester és két protestáns főúr, Perényi György és Thököly Zsigmond mellett Wesselényi Ferencet jelölte választásra.


A dinasztikus érdekre hivatkozó udvari csoport azt akarta, amit már korábban is szorgalmaztak, hogy a magyar rendek szabad királyválasztási jogukról lemondva, koronázzák meg Lipót főherceget. Porcia kezdeményezésére a magyar királyi kancellár, a római tanulmányai során nagy diplomáciai ismereteket szerzett Szelepcsényi György, az aulikus rendiség képviselője vállalta, hogy a magyar főurak körében javaslattevő csoportot alakít. Úgy döntöttek, hogy a javaslat elvi indokait röpiratban foglalják össze, s ezt a röpiratot terjesztetik el az országgyűlésen, mielőtt a kérdést a tárgyalásokon érdemben szóba hoznák. Pálfalvay János választott erdélyi püspök és szepesi prépost fogalmazta meg, miért szükséges a Magyar Királyság alkotmányát átalakítani úgy, hogy a választott királyságból örökös királyság legyen. A Modus reparandí Hungariae okfejtése szerint csakis akkor remélhetik a rendek, hogy a császár megvédi különböző privilégiumaikat, és kiűzi a törököt, ha lemondanak a szabad királyválasztási jogukról, elfogadják, hogy a Habsburg-dinasztia leszármazottai mint jogos és vitathatatlan örökségüket foglalják el ezentúl a magyar királyi trónt. Pálfalvay államelméleti és politikai képzettségét a bécsi Pázmáneumban szerezte meg, érveiben hatásosan szerkesztette össze a dinasztikus szempontokat a magyar rendek földesúri és nemesi kiváltságok védelménél messzebb nem tekintő csoportjának érdekeivel, s fűzte össze mindezt a legfőbb országos szükséggel, a török kiűzésével. Elméletére hosszú út vár még a magyar politikában. Nem sokkal később az örökös királyság itt kifejtett elméletét már úgy fogalmazzák újra, hogy Lipót császár csak mint örökös király lehet abszolút uralkodó Magyarországon. 1655-ben azonban az 1650–1652. évi törökellenes háború jó konjunktúrájának elszalasztása miatt amúgy is feszült a légkör. Az udvarnak a gazdasági kulcspozíciók elfoglalására irányuló politikája következtében pedig különösen nagy az izgatottság. Mindehhez járul, hogy a javaslat nemcsak a néhai Pálffy nádor programjával fordul szembe, hanem elveti Bethlen hagyományát, sőt szakítást követel Pázmány Péter politikai örökségével is. Hiányzott a javaslat kellő politikai előkészítése, és nem ajánlott semmi fedezetet a magyar államiság fenntartására.

A csoportérdekek részletesebb vizsgálata nyilván több okát is kimutathatná, hogy miért váltott ki az örökös királyság javaslata általános és széles körű felháborodást a legkülönbözőbb felfogású politikusok között. Egyaránt elfogadhatatlannak minősítette Wesselényi, az új nádor és Zrínyi Miklós.

Zrínyi programja és politikája

Önálló cikk.

Katonamozgalmak, parasztfelkelések Horvátországban

1653 júniusában Erdődy Imre Varasd vármegyei főispán Száva menti birtokán a jobbágyok megtagadták a robotot és mindennemű szolgáltatást. Bábics Miklós vezetésével megszállták Erdődy várát, a falvakba őrséget szerveztek, s aki vonakodott, azt fegyverrel kényszerítették maguk közé. December közepén sikeresen megvívtak Erdődy magánkatonaságával, és felkelésre szólították más földesurak jobbágyait is. Erejüket hamarosan a zágrábi káptalan sziszeki jobbágyai és a Sziszek várában, az alsókulpai védék katonai központjában szolgáló mintegy ezer fegyverviselő növelte. Majd 1654-ben az ivanicai határőrök és a káptalan stibrencei fegyveresei csatlakoztak hozzájuk.

A felkelés kiterjedt területek nagyszámú népességét mozgatta meg. A jobbágyok, katonaparasztok és határőrök csoportjait eltérő célkitűzések vezették. A jobbágyok egységes urbáríumot követeltek, amely a régi privilégiumuk szerint vagy teljes mentességet biztosít, vagy heti egy-két napra csökkenti a robotot, s tiltakoztak a várkarbantartási munkák és a katonaélelmezés terhe ellen. A katonák jogaik csorbítatlan biztosítását, rendet, zsoldot s jó, a vármegyével szemben is védelmet nyújtó parancsnokot akartak. Vagyis a rendi fórum helyett a központi hatalom helyi képviselőjének főségét kívánták. Csak lassan csiszolódnak egybe a két csoport céljai. A jobbágyok katonaszabadsággal szeretnének élni, esetleg zsoldos, fegyveres szolgálatba akarnak állni, hogy így szabaduljanak az úrbéri kötelezettségek terhe alól. A katonaparasztok pedig a bán, Zrínyi Miklós hatalmát kívánják maguk fölé a földesurakkal és a vármegyével szemben. Zrínyi politikai horderejében mérte fel a felkelést. Államférfiúi pillantással fogta egybe a felkelők és a török támadásoknak kitett ország ügyét. A járható utat egyedül abban látta, hogy a parasztokkal tárgyalva és megegyezve, az országos érdek érvényesüljön a provinciális érdekekkel szemben. Erdődy ellenben fegyveres megtorlást követelt, és mivel az sértette földesúri jogkörét, tiltakozott a bán beavatkozása ellen.

Zrínyi kezdetben meg tudta nyerni a Habsburg-kormányzat támogatását elgondolásához. Ám Erdődy az udvarnál Zrínyit a „rebellisek” pártfogásával, sőt egyenesen a felkelés szításával vádolta. Zrínyi a közvetlen földesúri érdeken felülemelkedő, sőt, ha az ország ügye úgy kívánja, azzal még szembefordulni is kész álláspontot foglalt el. Erdődy-párti forrás szerint a jobbágyok érdekében szándékozott szót emelni, a zágrábi püspöknek pedig megírta: „rebelliseknek azokat nem tarthatni, az kik igazságok mellett támadtak föl, s urok kegyetlensége ellen oltalmazzák magokat”[6] Majd Horvátország gyűlésén is elérte, hogy az ne a jobbágyok megbüntetéséről, hanem a megegyezés módozatairól hozzon döntést, mégpedig oly módon, hogy ha Erdődy valakit elfogna vagy meggyilkolna közülük, akkor a földesúr mint közönséges gyilkos kerüljön törvény elé. Nyugalmat és rendet követel a felkelő parasztoktól is. 1654 márciusában végre sikerült egyezséget teremtenie. Írásban rögzítette a jogokat és kötelességeket: „A parasztoknak előírtuk, hogyan szolgáljanak, – Imre grófnak, hogy hogyan kormányozzon.”[7] Államhatalmi szinten szólt bele a földesúr– jobbágy viszonyba. Egyelőre eredménytelenül.

A megegyezés ugyanis már 1654 őszén felborult, és tovább folytatódott a harc. A Habsburg-kormányzat most már egyértelműen Erdődy mellé állt és elrendelte, hogy a felkelést fegyverrel verjék le. Zrínyinek viszont az érdekegyesítés útját kereső politikával sikerült a nyílt összecsapást elodáznia, majd a felkelést fegyveres felvonulással, de harc és véres megtorlás nélkül újabb tárgyalásokkal lecsendesítenie. Ez a társadalmi feszültségek oldására, a különböző érdekek kiegyenlítésére törekvő álláspont 1655 után már tudatosan országos politikai célt szolgált.

Zrínyi körül már 1646-1650-ben kezd kikristályosodni egy szűk főúri csoport, az 1650-es évek közepén ez a kör kitágul, köznemesek és más főurak csatlakoznak hozzá a közös cselekvés érdekében. Főleg Nyugat- és Északnyugat-Magyarország evangélikus köznemesei köréből kerültek ki hívei. Ezek a kereskedői vállalkozások révén gyarapodó köznemesek, részben már városi lakosok, műveltségüket külföldet megjárt tanítómesterek keze alatt, esetleg külországi egyetemet látogatva, vagy könyvekből szerezték meg. A főméltóság-viselők mellett hivatali munkát vállalva elég széles politikai ismeretekre tettek szert, rendszeresen jártak Bécsbe, és otthonosak voltak a vármegyék gyűlésein. Jellegzetes megtestesítőjük Vitnyédi István és Bory Mihály. Zrínyi és köre az 1655. évi országgyűlés után a rendi főméltóság-viselőkkel összefogva, és a különböző egyházak híveit megegyezésre intve akar egységet teremteni. Lépéseket tesznek, hogy megszervezzék a vármegyei nemességet, és szorosabb kapcsolatot teremtenek II. Rákóczi György erdélyi fejedelemmel.

II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata

1656 folyamán egyelőre a diplomácia síkján folytak az óvatos erőpróbák. A magyar politikusok, Zrínyi, Wesselényi nádor és Nádasdy Ferenc országbíró a svéd–lengyel összecsapást Rákóczi fejedelemmel együtt jó alkalomnak látták, mert ha Erdély kitör nemzetközi elszigeteltségéből. megteremtheti az országegyesítő politika alapjait.

Erdély és a német-római császárválasztás

  • Wesselényi, Nádasdy és nem utolsósorban Zrínyi eddig titkos megegyezéssel támogatták II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratát, és sikerült meghiúsítaniok, hogy 1657 elején a Habsburg-haderő hátba támadja a fejedelmet. A főurak pozsonyi gyűlésükön európai visszhangot keltve szögezték le: a magyar király és a Habsburg császár kötelessége, hogy megvédje a török ellen Erdélyt, és kezdeményezzen nemzetközi összefogást az oszmán hatalom ellen. Wesselényi 1657 őszén fegyveres támogatást ígért Rákóczinak, majd általános felkelést hirdetett, és Európa segítségével biztatta a fejedelemségbelieket. Nádasdy 2 ezer főnyi hadat fogadott. Segítségre készült a dunántúli főkapitány, Batthyány Ádám, sőt Forgách Ádám alsó-magyarországi főkapitány is. Zrínyi fegyveres támadásokat indított Horvátország határán, hogy a török erejét megossza, Erdélyt tehermentesítse, s Horvátország és Velence szövetségét tervezte.
  • A nemzetközi politikában ily módon az Erdélyi Fejedelemség ügye egybesodródott a császárválasztási harcokkal. II. Rákóczi György és a magyar politikusok, Zrínyi, Wesselényi, Nádasdy és Lippay érsek ennek tudatában mindent megmozgatnak, hogy a Habsburg-udvart rávegyék, adjon segítséget II. Rákóczi Györgynek, s ezzel általános, az egész keresztény világot összefogásra késztető háborút robbantsanak ki a törökkel.
  • Lipót német-római császárrá választását a Habsburg-országokban tűzijátékokkal ünnepelték meg. Ugyanakkor 1658. augusztus második felében mintegy 120–140 ezer főnyi tatár, török, kozák és vajdaságbeli had tört be Erdélybe. Elfoglalják Jenő várát, Lugost, Karánsebest és a várakhoz tartozó hatalmas területeket. A kortársak úgy látják, hogy az égő erdélyi falvak és városok tüze hamarosan a királyi Magyarországot is eléri. Zrínyi, amikor latolgatja, hogyan "támogathatnánk Erdélynek dőlni készülő fáját", keserűen ír a gyatra és mozdulatlan császári hadseregről és a Habsburg-kormányzat politikusairól. „Ó jaj, már a szomszédban ég Ucalegon háza és szerencsétlenül állnak a mi dolgaink … Van, aki gyönyörködik ebben a tűzvészben, mert melegedhetik mellette.”[8]

A nagyszombati zsinat és következményei

A főméltóság-viselők, mindenekelőtt a nádor, Wesselényi és főleg a bán, Zrínyi Miklós, miközben a maguk szűkebb területein küzdenek a belső anarchia ellen, az adófizetési kötelezettség végrehajtása, fegyveresek toborzása útján próbálják megszervezni az ország katonai erejét, az erők összefogását Erdély védelme érdekében.

1659 nyarán I. Lipót a királyi beiktatása céljából meghirdetett országgyűlést talpig magyar viseletben nyitotta meg. Tüntető magyarsággal különösen azért akarta megnyerni a rendeket a politikai befolyásolás fogásait már jól ismerő császári kormányzat, hogy keresztülvigye a jezsuita rend földbirtoklási jogát Magyarországon, és leszerelje az erdélyi válság és az egységes birodalmi pénzrendszer bevezetése miatti igen nagy nyugtalanságot. Zrínyi és csoportja már nem sok reményt fűzött az országgyűléshez. A bán a horvátországi katonamozgalom lecsendesítésével volt még mindig elfoglalva, a királyi megnyitásra meg sem érkezett, csak akkor jelent meg Pozsonyban, váratlanul, amikor a jezsuita rend földbirtoklási ügye miatt kirobbant, a vita. A protestáns köznemesség – a vármegyei követi utasítások szerint – a belső biztonságot és az erőszakos térítések megszüntetését török hódolással fenyegetve követelte. A katolikus párt ugyancsak belső rendet, az ország gazdasági erőinek összefogását kívánta, s hatékony politikát kért a protestánsok és a török ellen. Végül, a velencei követ és a pápai nuncius egybehangzó véleménye szerint Zrínyi csendesítette meg csoportjával a teljes meghasonlással fenyegető belső harcba merülő országgyűlést. A vezető magyar politikusoknak sikerült a hadi reformokra irányítaniok az országgyűlés figyelmét.


Zrínyi kezdeményezésére 1658 végén javasolta a főméltóságok pozsonyi tanácskozása, hogy Erdély megmentése érdekében Bécs lépjen lígára Velencével, a pápával, kezdjen tárgyalásokat Moszkvával, szorgalmazza a lengyel–svéd békét, hogy a kozákok is a török ellen fordulhassanak. Ez a terv a nemzetközi politikai viszonyok reális számbavételén nyugodott. Zrínyi és csoportja már 1659 tavaszán tárgyalt ez ügyben Velencével.

Várad veszte

Várad ostroma nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát megrázta. A velencei útjáról éppen hazatérő Zrínyi Miklós mozgósította haderejét. Kihasználva, hogy Kanizsán tűz ütött ki, körülzárta a várat, a Haditanács engedélyét meg sem várva ostrom alá fogta. A Dunántúl legfontosabb török végvárának napjai már meg voltak számlálva, és Zrínyi úgy tervezte, hogy Batthyány dunántúli főkapitánnyal együtt Kanizsáról Váradra indul. Porcia tiltó parancsára azonban fel kellett hagynia Kanizsa ostromával. Zrínyi a hagyomány szerint földhöz vágta kardját, és Grazba ment, ahol Lipót császár elnökletével a magyar főurak, az Udvari Tanács és a Haditanács tagjai vitáztak. A Haditanács néhány tagja a császár nemzetközi jó hírét féltve ajánlotta, hogy küldjenek hadsereget Várad felmentésére. A Magyar Királyság főméltóság-viselői, Wesselényi, Nádasdy, Zrínyi, Lippayval és a vármegyékkel megegyezve, közös emlékiratban egyenesen követelték, hogy a császár küldjön csapatokat a török ellen Magyarországra, segítse meg Váradot, járuljon hozzá, hogy a nádor mint Magyarország legfőbb katonai parancsnoka általános felkelést hirdessen. A Haditanács adjon parancsot, hogy a horvát bán a dunántúli főkapitánnyal vegye ostrom alá és foglalja el Kanizsát, majd induljon a Váradot ostromló török ellen. Végül pedig Lipót császár kössön nemzetközi szövetséget a franciákkal, Velencével, Moszkvával, Lengyelországgal a törököt kiűző támadó háborúra. Leszögezték, hogy a német fejedelemségek, a Vatikán és a török alatt élő népek egyaránt készek a harcra, de ha a császár tovább halogatja a döntést, a magyarok kénytelenek lesznek maguk venni kezükbe hazájuk megmentésének ügyét, és ahogy a hajdúk idejében történt, lerázni magukról a szolgaságot.

Kemény János fejedelemsége és a furcsa hadjárat

Magyarországon eközben Zrínyi szorosabbra fűzte viszonyát Lippay érsekkel, Molin velencei követ tájékoztatása szerint a protestánsok és a katolikusok, a köznemesség vezetői és a főurak a „közjó” érdekében összefogtak. Bizonyos, hogy a főméltóság-viselők több tanácskozást tartottak Bécsben és Pozsonyban. Álláspontjukat közös emlékiratban foglalták össze, a Porcia elnökletével tartott 1661. januári megbeszélésen pedig leszögezték, hogy Erdély a Magyar Királyság része, az erdélyi helyzet szorosan összefügg a királyi Magyarország és az egész keresztény világ biztonságával. Megállapították, hogy Várad elestével Magyarország utolsó erőtartalékait is célba vette a török. Veszélyben a hegyaljai borvidék és a bányavárosok, Magyarország legjobb gabonatermő vidékeiről úgyis már másfél évszázad óta a török kincstárba folyik a jövedelem. Az országot csakis a török kiűzését végrehajtó támadó háború mentheti meg, mert a több mint fél évszázados Habsburg–török béke alatt csak pusztult az ország. Már Magyarország minden lakójának kockán forog az élete, a jobbágyok fegyverrel járnak dolgozni a földekre, s a városlakók sem alhatnak nyugodtan. A világi és egyházi főurak minden értéküket felajánlják a török elleni szent háborúra, és egész Erdély fegyverre kel. Megfogadják, hogy ha Lipót császár most megragadja a kedvező alkalmat, a Habsburg-családból választanak királyt a világ végezetéig. Sem a béke, sem a helyi védekező harcok többé nem segítenek, az országban állomásozó császári katonaság ugyanúgy pusztít, mint a török. Európa népei pedig ugyancsak készülődnek: mivel a török a földközi-tengeri kereskedelmet is fenyegeti, sok ország szívesen kardot vonna ellene. Itt az idő, hogy Lipót császár, méltóan nagy elődjéhez, V. Károlyhoz, megszervezze a török elleni háború nemzetközi koalícióját – Franciaország, a német fejedelemségek, Velence, a Vatikán, Lengyelország és Magyarország összefogásával. A török kiűzése elkerülhetetlenül be kell hogy következzék, különben a török támad, és megsemmisül az ország. Felső-Magyarországon már mintegy 7 ezren állnak fegyverben, s ha nem a török, akkor a védelemre képtelen, tétlenül élősködő császári katonaság ellen indulnak. Az Opinio határozott haditervvel szolgál: több ponton kell támadást indítani, de legnagyobb erővel a horvát-szlavón végeken kezdenék meg a hadjáratot, hogy elvágják a török várak utánpótlási vonalát.

A magyar főméltóság-viselők előterjesztése a nemzetközi viszonyok ismeretében készült. Kíméletlenül bírálta az udvar politikáját, de ezzel együtt azt is követelte, hogy a magyar fő- és köznemesség rendi csoportérdekeit a közjó, a „közönséges jó” ügyének, vagyis az országos ügynek rendelje alá. Az Opinio a bécsi követjelentések szerint számottevő nemzetközi figyelmet keltett, és nem maradt hatástalan. A nemzetközi elvárások, a kelet-magyarországi jobbágymozgalmak, a magyar politikusok követelései és a tényleges veszély egyaránt cselekvésre kényszerítették a Habsburg-kormányzatot.

1661. március végén a Haditanács úgy döntött, hogy az egész császári hadsereget elindítják Magyarországra. Feltöltetik az élelmiszerraktárakat, toborzást rendelnek el, pénzt küldenek egyes magyarországi várakba zsoldra és építkezésekre. Sőt elfogadták az Opinio javasolta haditervet is. A császári haderő – Montecuccoli vezetésével mintegy 15 ezer ember – Komáromnál ver tábort, innen indít támadást Esztergom és Buda ellen. Mintegy 2-3 ezer főnyi haderő Felső-Magyarországon át Kemény segítségére vonul. A haderő harmadik része a délnyugati végeken, Horvátországban kezd támadást. A háború vezetése részben a magyarok kezében lesz. A Kemény mellé küldendő seregrészt Wesselényi nádor, a délnyugati végeken állomásozót Zrínyi Miklós parancsnoksága alá helyezik. A támadásokat azonban nem tudták összehangolni, és az egész vállalkozás közös irányítását sem sikerült kialakítani. A Magyar Kamara elnöke pedig nem tudott úrrá lenni az élelmezési nehézségeken: a nép a hegyekbe menekül, elrejti az élelmet. és nem szolgál fuvarral. Montecuccoli azonban szigorú rendeleteket ad ki a lakosság védelmére, válaszul a főméltóságok vállalják a hadélelmezést, s a császári biztos, Rottal János udvari tanácsos jelenti: 30 ezer mérő gabonát, 2 ezer hordó bort, 500 marhát ajánlottak fel, s azt, hogy a császárral egyetértésben a vármegyei nemesség részt fog vállalni a hadellátás anyagi terheiben, ha a császár támadó háborút kezd a török ellen.

Zrínyi 1661. január végén tíz ágyút öntetett saját költségére, és nagy mennyiségű lőszert, fegyvert, kézigránátot kért a Haditanácstól. Majd Csáktornyánál ezer törököt levágott, heves helyi harcok után május elején megtámadta a kanizsai élelmiszer- és lőszerszállítmányt, a 10 ezer főnyi szállítószemélyzetet, a kísérő katonaságot szétszórta, és mintegy 100 ezer tallért érő zsákmányt ejtett. A Mura partján Kanizsa ellenében várat építtet, Zrínyi-Újvárat. Batthyány Kristóf dunántúli főkapitány és a nádor ugyancsak megkezdte a hadi előkészületeket. Felső-Magyarországról pedig egy főleg végváriakból álló csapat Várad alá ütött, felégette a törökök új hídját, foglyokkal, hadijelvényekkel Szatmárba vonult, s üzenetet küldött a császárnak: itt az idő az oszmán hatalom megtámadására.


Ezt az 1661. május végén létrejött Habsburg-török megállapodást azonban a dinasztia európai tekintélye miatt egyelőre titokban kell tartani. Óvatosságra inti az udvart a felső-magyarországi vármegyék, városok és falvak nyugtalansága s a kiszámíthatatlannak ismert török politika is. A hadi készületekkel tehát nem hagynak fel, de a haditervet hirtelenül megváltoztatják.

Montecuccolinak 1661 júliusában azonnal indulnia kell Erdélybe, ezzel Wesselényi feladata semmissé válik, Zrínyit pedig szigorúan utasítják: hagyja abba Zrínyi-Újvár építését, a félig fölhúzott falakat rombolja le. Zrínyi és Montecuccoli egyaránt tiltakoznak a Haditanács látszólag esztelen parancsai ellen. Zrínyi megtagadja az engedelmességet, elsorolja érveit, majd leszögezi: „készségesen állok utolsó csepp véremig a kereszténység szolgálatába … Akik pedig üres félelemből magamra hagynának ebben a hasznos munkában, sőt akadályoznának, azokat az Isten ítélőszéke és rettenetes ítélete elé idézem”.[9] Montecuccoli pedig azért tiltakozott az új parancs ellen, mert jól látta, hogy az egyetlen ütőképes hadsereg elpusztul, hiszen erre a hosszú útra előre kellett volna gondoskodni ellátásáról. Július végén mégis elindult, és Felső-Magyarországon át nagy kerülővel augusztus közepére érkezett meg Tokajhoz.

Kemény János néhány ezer főnyi hadával nagy várakozással vonult Montecuccoli hadserege elé. Augusztus végén a Szilágyságban, Goroszlónál megegyezett a két sereg, és néhány napos pihenő után, a török elleni döntő ütközet reményében mindenfelől sereglő erdélyi és magyarországi csapatokkal állandóan növekedve, de nagy élelmezési gondokkal küzdve vonult be Kolozsvárra. Eközben a Dunántúlon Batthyány és De Souches tábornok elfoglalta Vált, Zsámbékot, Ercsit, Zrínyi pedig mélyen becsapott a török területre.

Zrínyi mozgalma és a török háború

Önálló fejezet.

Az 1662. évi országgyűlés

Önálló cikk.

Apafi fejedelem és a Köprülü-kísérlet

Önálló cikk.

„A század főnixe”

Önálló cikk.

Magyar külpolitika és az európai törökellenes koalíció

Önálló cikk.

Orvosság a török áfium ellen

Önálló cikk.

A téli hadjárat

Önálló cikk.

Kanizsa ostroma, a zsarnócai és a szentbenedeki csata

Önálló cikk.

Zrínyi, Turenne, Montecuccoli

Önálló cikk.

A szentgotthárdi csata

Önálló cikk.

A vasvári béke

Önálló cikk.

Zrínyi száz napja

Önálló cikk.

Benczédi László

A rendi szervezkedés kibontakozása

A francia szövetség fokról fokra összezsugorodó reményével szemben valójában már a murányi gyűlés óta a törökre való támaszkodás vált a szervezkedés fő külpolitikai irányzatává. Így – bár a főúri szövetkezők személyükben nagyrészt azonosak voltak az 1663. évi szervezkedésével – tervezetük ezúttal diametrálisan elkanyarodott Zrínyi Miklósétól.

R. Várkonyi Ágnes

A három állam

Egészében véve Franciaországhoz vagy a keleti világhoz mérten az udvari fényűzés provinciális, a velencei követ s a pápai nuncius szemében viszont tékozló, az állami pénzgazdálkodást hevesen bíráló Zrínyi szerint pedig egyenesen bűnös és esztelen.

Adó- és kereskedelempolitika

A tájékoztatásait Zrínyi köréből szerző velencei követ 1660-ban kijelentette: a magyarok félnek, hogy elvágják őket a világkereskedelemtől, ami katasztrofális lenne számukra. Majd a Magyar Kamara jelentette ki, „legyen végre szabad a kereskedelem”.[10] Vagyis ne korlátozzák monopóliumokkal az ország kereskedelmét.

Hadsereg és társadalom

Zrínyi Miklós mint horvát bán nemcsak a saját hadjáratai okozta pusztításoktól igyekszik megkímélni a falvakat, hanem a „közérdek” nevében a földesurak és a várkapitányok túlzott követelésével szemben is.

Földbirtokmegoszlás

1670 után Zrínyi Péter konfiskált birtokai kamarai kezelésbe kerülnek, majd Zrínyi Miklós csak időlegesen kamarai kezelésbe vett uradalmait később Zrínyi Ádám bérletbe adja, halála után pedig ez is a kincstárra száll.

Az indusztriálkodó földesúri gazdaság fejlődési határai

Mennyire bonyolult a visszahúzó és előrelendítő erők kölcsönhatása, mennyire egymásba ékelődtek a konzervatív és a progresszív tényezők, de mégis milyen lehetőségek rejlenek az iparral és kereskedelemmel kiegészülő földesúri gazdaságban, azt a Zrínyi testvérek birtokain levő viszonyok híven tükrözik. Századunk közepére a muraközi uradalomban telkenként heti 6–7 napra növekedett a robot, és azt a két fivér következetesen behajtotta. Birtokaikon szigorú kereskedelmi monopóliumot vezettek be: 1641-től sót, 1642-től fát és faárut, 1653-tól pedig minden árut csak a földesúr faktoraitól szabad vásárolni, és a felvásárlás is a földesúr kizárólagos joga. De ez a jobbágyság egyes csoportjait hallatlanul megterhelő rendszer más jobbágycsoportoknak új lehetőségeket biztosít. A kereskedelmi utak mellett fekvő helységekben és a tengermelléken élő jobbágyok helyzete jobb, mint a mezőgazdasági területek lakóié. A tengermelléki uradalmakban több „burger” lakik. Az 1650-es években kezdik bevezetni, hogy a fuvarozásért bért vagy más ellenszolgáltatást adnak már, és nem robotban követelik, mint korábban. A sófuvarozásért például a jobbágyok 2, 2 és fel vödör sót és annak szabad értékesítési jogát kapják. A birtokok összességéből befolyó jövedelem sokáig rendkívül csekély. A jövedelemstruktúrában döntő változást az 1640-es években kibontakozó nagyszabású sókereskedelem hoz. Majd pedig a vas-officina működésével lesz a gazdaság egésze jövedelmező. Míg 1640-ben a legfontosabb kiviteli cikk még a faáru: árboc. deszkák, evezők, árbocfák, gerendák, szerszámnyelek, 1651 után fokozatosan a vasérc és az olyan vasáruk lettek a legfőbb hasznot hozó kereskedelmi cikkek, mint a szerszámok, a szögek, kulcsok és zárak. Emellett a marhakereskedelem haszna is mindvégig nagy tétel. Még az 1670–1672. évi számlák szerint is a vasérc és vascikkek eladása jövedelmezett legjobban. Ezért tervezte Zrínyi 1655–1656-ban gazdasága bővítését úgy, hogy újabb vasbányát akart nyitni, és ezért volt módja telepítésre, jobbágyvédelmi intézkedésekre, a jobbágyrobot csökkentésére. Mikor az 1,4 millió forint értékűre becsült Zrínyi-birtokok kamarai kezelésbe kerülvén, az elkobzás anarchikus, szabadrablással és rombolással járó ideje után, az uradalmakban újra megindul az élet, a kereskedelem visszaszorul, noha a tengerparti karsztvidéken természetesen nem térnek át a szántógazdálkodásra. 1676-ban a muraközi jobbágyok terjedelmes felterjesztése szerint a robot elviselhetetlenül megnövekedett, mert a negyedtelkesek is egész héten át kötelesek robotolni távoli allódiumokon, nemegyszer 5–6 hétig egyfolytában. Romlott a korábban már kedvezőbb körülmények közé került Kulpa menti uradalmak jobbágyainak helyzete is. A gazdaság jövedelme viszont nem növekedett. A tengermelléki uradalmakban pedig az 1670-es években egyenesen mint boldog időkre emlékeztek vissza a Zrínyiek idejére, mikor „hajók és kereskedelmi áruk” érkeztek, s „a szegény ember is pénzt kaphatott”,[11] A panasz egyik oka, hogy Trieszt javára eldőlt a Buccari és Fiume közti több évtizedes konkurrenciaharc.

Bérletek és vállalkozások kincstári támogatással

Legjellemzőbb a Zrínyi fivérek és az udvari arisztokrácia harca az adriai-tengeri kereskedelem miatt. 1648-ban Zrínyi Miklós még kereskedelmi megállapodást kötött Carlo Miglióval, 1649-ben császári pátens hirdeti ki, hogy a tengeri kereskedelem állami monopólium. Előnyeit a Triesztbe vezető út mentén fekvő birtokok urai s a károlyvárosi császári kapitányok élvezhetik. A korlátozást semmisnek tekintő Frangepánok és Zrínyiek ellen az Udvari Kamara szakértői 1651–1652-ben katonai megtorlást követeltek. A trieszti kikötő forgalmában érdekelt Porcia herceg azt javasolta, hogy Zrínyi Miklós kereskedelmi faktorait fogják el, Zrínyi Pétert pedig csukják börtönbe.

Főurak és köznemesek

„Dedicálom ezt az munkámat magyar nemességnek” – írta Zrínyi Miklós 1651-ben megjelent nagy hírű műve, az Adriai tengernek Syrenaia élére azzal, hogy vérét is kész érte áldozni. Ugyanakkor a nemesi rendet kíméletlen kritikával jellemezte: „Egy nemzet sem pattog úgy, s nem kevélykedik nemesség titulusával, mint a magyar, maga annak bizonyítására, conservatiójára, látja isten, semmit nem cselekszik. Ülnek haszontalanul fiaink vagy otthon atyjoknál és anyjoknál, vagy … egy magyar úr udvarában béállanak és szerződnek. Ott mit tanulnak? innya; mit többet? pompáskodni, egy mentét arannyal megprémezni, egy kantárt pillangókkal felcifrázni, egy forgóval, egy varrott Iódinggal pípeskedni, egy paripát futtatni, egy szóval: esküdni, hazudni és semmi jót nem követni.”[12]

A kép hiteles, és kétségkívül a lényegre mutat, mivel azonban a meggyőzés, mozgósítás céljával, kiélezett politikai körülmények között készült programiratba illeszkedik, szükségszerűen túloz, távol tart és általánosít.


A magyar főurak előtt az 1650-es években nyitva állt a császári udvar, többen nyerték el a királyi tanácsosi címet, vettek részt rendszeresen a magyar ügyekkel foglalkozó tanácskozásokon és az udvari ünnepélyeken. Zrínyi Miklós, Nádasdy, Esterházy, a Draskovichok és mások Bécsben építettek és tartottak palotát.


A politikát még Zrínyi Miklós idejében, az 1650-es években tanuló Ispán Ferenc igen szép, „olasz fokos”, üvegablakos mikóházi kastélyában 1671-et követően csak az 1680-as évek végén laknak ismét.


Zrínyi Miklós nyelvtudása szinte páratlan kortársai között; latinul jól-rosszul minden iskolázott nemes tudott. Az ország etnikai összetételéből következett, hogy nem kevés a kétnyelvű főúr vagy nemes. Horvátországból Erdély felé haladva a királyi Magyarországon át az olasz, a horvát, a német, a szlovák, a lengyel és a román nyelv ismerete a mindennapi élet követelménye volt. Mai ismereteink szerint törökül kevesebben tudtak, mintsem a helyzet indokolta volna, az íródeákokon, követeken, tolmácsokon kívül talán csak Zrínyi Miklós ismerte jól a török nyelvet.


Szűkös asztalt tart német felesége kedvéért – szólták meg Zrínyi Miklóst a régi mentalitás köréből kitörni képtelenek, pedig a szakácskönyv tanúsága szerint olaszos, franciás a konyha Csáktornyán. A tévesen magyar erénynek tekintett pazarló életvitelt viszont ebben az időben nemcsak Zrínyi Miklós vagy a puritán lelkipásztorok ostorozták, a köznemesi családok számadásaiból, levelezéséből, naplóiból ugyancsak kétféle mentalitás képe rajzolódik elénk. Az egyik csoport passzív, a kereskedéstől visszavonuló, parlagias, borozgató, részegségében nagyokat mondó, költekező. A másik a körülményekhez alkalmazkodó, tevékeny, takarékos csoport, ahol jól megnézik, honnan várhatnak jövedelmet, és mire költik a pénzt.


Zrínyi Miklós otthonát a holland utazó, Tollius Jakab megcsodálja, bár nehezen tudja összeegyeztetni a csáktornyai tornácpóznákon száradó török fejek látványát a gazdag könyvtárban szerzett tapasztalataival.


Zrínyi Miklós órája az 1657-es évszámmal mutatja a napot, hónapot és az évet; eléggé elterjedt szerkezetű bécsi munka volt.

Az idő az alakuló új nemesi mentalitásban is fontos tényező, ellentétben az általános magyar felfogással, Zrínyi Miklós szavaival: „soha idejében fel nem serkenünk”. Az elkésettségtől való rettegés a nemesi osztály jövőjét is meghatározó tényező. A magyar államiság végső veszélyét mindennapi életükben is tapasztalniok kell. Ez olyan problémákat vet fel a kor főurai és köznemesei számára, amelyeket – mint láttuk – a politikai cselekvés különböző útjain próbáltak megoldani. A nemesi osztály – végleges politikai megosztottságának évtizedeiben is – vágyaiban mindenképpen közös értékrendjét fejezi ki többek között Pázmány Miklós gróf bejegyzése Zrínyi Miklós könyvének belső táblájára: „Te vagy az uraknak igazi példája / Mars, Pallas, Venusnak igaz tanítványa.” Zrínyi Miklós akár Pázmány Miklóst is választhatta volna a kárhoztatott nemesi tulajdonságok megtestesítőjének. „Párizs és az egész Gallia merő paradicsom és csak vígság vagyon benne” – írta franciaországi útjáról a nagy kardinális gondosan nevelt unokaöccse. Van der Kempen párizsi szabómesternél 20 arany adósságot hátrahagyva tért meg, és udvari összeköttetéseivel – bár nem volt katona &ndah; elérte, hogy pápai, majd veszprémi kapitány lett. Botrányos életet élt, országgyűlés rótta meg, mert felesége első házasságából való gyermekének gyámságát rosszul látta el. Véleménye tehát önkritikusan hiteles:

Oh ha ezen részem volna ki te benned
Mert ha tíz volna ily (merem azt mondani)
Szabadság s jó hír név kész hazánkban térni.[13]

Makkai László

A magyar puritánok

Míg a század első két legnagyobb hatású magyar könyve, Pázmány „Kalauz”-a és Szenci Molnár zsoltárfordítása még vallási témájú, a századközép két reprezentatív alkotása, Zrínyi Szigeti veszedelem című munkája és Apáczai Magyar Encyclopaediája már világi, közelebbről éppen politikai és tudományos tárgyú. Persze az elsőben nem a polgári forradalom, hanem a központosító rendi reform igénye szólal meg, a második pedig csak itt-ott lép át a természetfilozófiából a természettudományba. A feudális magyar társadalomban nagyobb előrelépés még nem volt időszerű.

Anyanyelv, államnyelv, birodalmi nyelv

Ugyancsak Kemény (és bármely más kortárs világi író) szövegét vizsgálgatva, már az emlékirat első lapjain ráakadunk a másik bőven buzgó forrásra, a klasszikus katonai irodalomra is az obsideál, expeditio, repulsa, deditio, agressio stb. szavakban, noha a magyar katonai nyelv is kialakulóban volt, és a kortárs Zrínyiben klasszikusa is támadt.

Iskola és értelmiség

A század elején így ostorozza osztálya fiatalságát az unitárius főúri költő, Petki János:

Resten, tunyán nő fel köztünk jó nemzeted,
Nem külömb baromnál régi nemes véred.[14]

A királyság és Erdély nemességének tanulatlanságáról Zrínyi és Apáczai hasonló ítéleteit is említhetnők, ha nem volnának annyira közismertek.


A bírói és ügyvédi tevékenységet nagyon kevesen folytatták állandó hivatásként, s ezek közt is sok volt a közrendűből tanultságával felemelkedett szakember. Ők is, a nemesek is „inaskodva”, a törvénykezési gyakorlatban tanulták szakmájukat. Éppúgy, mint a katonáskodást, amelynek Zrínyin kívül szakírója sem támadt a korszakban.


Comenius, Apáczai, Zrínyi új művelődési programját megelőzően a nemesség iskoláztatásának egyetlen célját ismerték: a vad szittya erkölcsöket az antik és keresztény eszmékkel szelídíteni.

Katolikus közép- és felsőfokú iskolák

Szigorú tanári vezetés alatt állván, a diákönkormányzatnak semmiféle szervezett formáját nem engedték meg, az ájtatossági „kongregációk” is a fegyelmezés eszközei voltak. Ezért a jezsuita és általában a katolikus gimnáziumok, ha a szellemi elit képzésére alkalmasak voltak is, annak csak korlátozott mozgási szabadságot biztosítottak. A kivételes tehetségek, mint például a grazi gimnáziumban rossz tanulóként viselkedő, onnan mindenáron szabadulni akaró Zrínyi Miklós, lázadoztak az egyéni kezdeményezést, önálló gondolkozást gúzsba kötő fegyelmezés ellen, mely még a katolikus köznemesség széles rétegeiben is csak fokozta Habsburg-ellenességet, sőt antiklerikalizmussal társult.

Udvari iskola

Az erdélyi epikus és prózai műfajokkal szemben, melyek túltengését talán a versekkel szemben bizalmatlan prédikátorok puritanizmusa hozta, a királyi Magyarország a verses epika és a líra termőtalaja volt. Zrínyi és Liszty eposzai, Gyöngyösi epikája, Rimay, Beniczky, Madách, Balassa gróf, Keglevich, Esterházy Pál, csupa arisztokrata (vagy előkelő familiáris) költő mellett megjelennek a szerelmi líra első női képviselői is, Rákóczi Erzsébet, Esterházy Magdolna és Széchy Mária. Az udvari élet egyébként is széles tevékenységi kört biztosított a rátermett nőknek.

A királyi Magyarországon az Esterházyakkal szinte egyenrangú udvartartó mágnások voltak a Batthyányak, Ferenc és katolizáló fia, Ádám, a Zrínyi testvérek, Miklós és Péter, valamint a Forgách család tagjai, főleg a két kassai főkapitány, Miklós és Ádám, továbbá a Nádasdyak, Ferenc, Pál és az ifjabb, ugyancsak katolizált Ferenc, nagyapa, apa és fia, a Pálffyak közül pedig főleg Pál, a nádor. Ők honosították meg a barokk stílust Magyarországon, egyelőre idegen mesterekkel, de mint megrendelők elsőrangú műértést tanúsítva.

Nemzet és haza

  • Zrínyi Miklós Montecuccoli vádiratára válaszolva jelenti ki: „Majd megmondja Európa, gyáva-e … Magyarország? … Hátunk mögött … rejtőzik az egész kereszténység és hogy biztonságban élhet, nekünk köszönheti.”[15] S ugyanakkor nemcsak a török ellen fegyverrel harcoló nyugat-magyarországi, hanem a törököt kompromisszummal feltartóztató erdélyi politikus is így szólítja meg a magukat biztonságban érző Bécs, Párizs és Madrid lakóit, Bethlen János szájába adva szavait: „Tudjátok meg, hogy Erdély országa Európának abban a sarkában fekszik, amelytől függ a ti biztonságotok épsége is, s amelynek pusztulása (amit Isten jósága fordítson el) a körülötte levő nemzetek romlását is maga után vonná.”[16]
  • Ismeretes, hogyan sorolja fel Zrínyi a Török Áfiumban a szomszédokat és azokat az okokat, hogy miért nem számíthatunk reájuk, de Medgyesi Pál már egy évtizeddel korábban így nyilatkozott prédikációjában: „Tekints el akármely felé: Észak nem igen szeret, Nyugat is csak Isten tudja mint vagyon hozzád, Napkelet pedig s Dél gyűlöl. Ha isten nem vigyázna, csak az puszta testünket hagyná, s azzal is keserves rabságra.”[17]
  • „Elválaszthatatlanul összeköttetett a kettő: vallásunk és hazánk. Szent a haza, szent a vallás, és a jók mindenikért egyenlőképpen meghalnak.”[18] – írja 1640-ben a közfelfogást visszhangozva Lipsius-fordításának előszavában a református Laskai János. Ugyanezt halljuk más megfogalmazásban a következő évtizedben a katolikus Zrínyitől, mikor az önző magyar mágnásokról és főpapokról megállapítja, hogy „ezeknek istenek nem hazájok java és szabadsága”.[19]

A rendi reformgondolat apálya és feléledése

A rendi önvédelmen túllépő, a két magyar hazát egyesítő s egyben mind a Habsburgoktól, mind a töröktől függetlenítő, a rendi reform központosító hagyományait nemcsak felelevenítő, hanem korszerűen továbbfejlesztő politikai program kialakítása olyan kivételes képességű és műveltségű emberre várt, mint Zrínyi Miklós, aki Pálffy halála után a rendi reformmozgalom élére került.

Rendi reform és a hatalmi központosítás elmélete

Eleinte Zrínyi is a Habsburg-dinasztiától és annak európai szövetségeseitől várta a török kiűzését, mihelyt a harmincéves háború befejezése felszabadítja a nyugaton lekötött katonai erőket. De a főszerepet a török elleni háborúban a megújított magyar haderőnek szánta. Már a béketárgyalások megindulásának hírére, 1647–1648 telén megírta a Szigeti veszedelem című nagy, hadra szólító propagandaművét (nyomtatásban az Adriai tengernek Syrenaia kötetben 1651-ben jelent meg). A világirodalmi mértékkel mérve is nagyszerű barokk eposznak ezúttal politikai mondanivalójára figyelünk. A Regnum Marianum gondolatkörében Szűz Máriát választja múzsájának, de a török hódítást és az attól való megszabadulást a Magyari műve által közvetített reformátori hagyománynak megfelelően a magyarok bűneiből és az azokból való megtérésből eredezteti. A bűnök nem elsősorban vallásiak, mint a reformátor íróknál, hanem „sok feslett erkölcs és nehéz káromlás, irigység, gyűlölség és hamis tanácslás, fertelmes fajtalanság és rágalmazás, lopás, emberölés és örök tobzódás”. Persze azért az is szerepel, ha a jezsuita hitvitázókénál jóval kisebb hangsúllyal is, hogy a magyarok „szép keresztyén hütöt lábok alá nyomtak, gyönyörködnek külömb-külömb vallásoknak”.[20] A bűnök elhagyása, legfőképpen pedig az egyetértés és a katonai fegyelem helyreállítása meghozza a bűnbocsánatot, Isten elfogadja a szigetvári Zrínyi Miklós és társai önfeláldozását a megtérés első jelének, s kilátásba helyezi a török alóli felszabadulást. A koncepció tehát újra felveszi a század eleji rendi reform elejtett fonalát, és felvillantja a Bécstől önálló magyar hadsereg s a rendek egyetértését biztosító vallási türelem eszméit.

Ezek a célkitűzések azonban szöges ellentétben álltak a Habsburg-dinasztia abszolutisztikus és ellenreformációs törekvéseivel. A rendi reformnak nem csupán a belső anarchia, hanem a külső nyomás is útjában állott. Mindkét akadályt egyszerre elhárítani azzal, hogy Erdélyt a királyi Magyarország rendi ellenállásának támogatására használják fel, ne lehetett, mert ha az erdélyi beavatkozás sikerül, abból a rendi anarchia húz hasznot, ha nem, akkor a Habsburg-abszolutizmus. Bethlen Gábor országegyesítő terveihez kellett visszanyúlni, és Zrínyi megtette ezt a lépést: II. Rákóczi György magyar királyságát kezdte előkészíteni, s ennek az ügynek a szolgálatába állította politikai írói tevékenységét. Első írott nyomát annak, hogy Zrínyi az erdélyi fejedelem fejére szánta Szent István koronáját, l655-ből ismerjük, de Rákóczival való egyre sűrűbb levelezése, sőt követváltása már 1653-tól kezdve kimutatható, s joggal tehető fel, hogy már ekkor alakulóban volt az országegyesítés terve. Egyet lehet tehát érteni azokkal, akik Zrínyi politikai prózájának első termékeit az erdélyi tájékozódáshoz kapcsolják.

II. Rákóczi Györggyel természetesen csak a vallási türelem alapján lehetett szövetkezni, s ez szembe is fordította Zrínyit a klérus erőszakos ellenreformációs törekvéseivel. De az erdélyi szövetség ennél is nagyobb továbblépést követelt, a rendi reform olyan továbbfejlesztését, mely a törvényhozás jogát az országgyűlésnek tartja fenn, de a törvények végrehajtását a központi hatalom saját apparátusának engedi át. Ez volt az erdélyi politikai rendszer lényege, amit a királyi Magyarország mágnásai addig nem akartak elfogadni. Az, ami még Esterházyt Erdélytől – egyebek közt – elválasztotta, az ottani „rabság” gyűlölete, Zrínyiben nemcsak feloldódott, hanem egyenesen vonzóerővé vált. A Nádasdy Ferenc (és szószólója, Magyari), Thurzó György, majd Esterházy által sürgetett rendi reform alapvető feltétele a rendi rendetlenség megfékezése és az erők egyesítése volt. Zrínyi belátta, hogy ameddig e téren elődei elmenni hajlandóak voltak, az nem elegendő. A központi hatalom megerősítése, ami Erdéllyel való egyesülés tervének felvetődéséig az idegen uralom megszilárdításával lett volna egyenlő, most egészen más távlatokat nyert, nemcsak a politikai célok megvalósulásának feltételévé vált, hanem annak eszközeként is kínálkozott. Szükségtelen itt visszatérnünk Zrínyi politikájának tárgyalására, de itt kell beszélnünk arról, hogyan próbálta levonni a politikai elhatározás eszmei tanulságait.

A magyar politikai irodalomnak a 17. században Zrínyi volt legmagasabb színvonalú művelője. Nemcsak azért, mert a kardot és a pennát egyaránt jól forgatta, s mint az ország egyik legmagasabb rangú zászlósura, a politikai élet sűrűjében forgott, hanem azért is, mert mindezekhez hozzájárult magyar kortársait messze meghaladó műveltsége. Könyvtárában antik és reneszánsz történeti és katonai szakirodalom főművei mellett képviseltették magukat könyveikkel a kor kiemelkedő politikai gondolkodói is: Machiavelli és az őt kommentáló, vele egyetértő vagy vele vitatkozó Bodin, Paruta, Botero, Guicciardini, Lipsius, valamint a Machiavelli elveit neve említése nélkül átvevő és egyházias morálba burkoló úgynevezett tacitisták egész sora. Ezek a szerzők a rendi korlátoktól szabad, nyílt abszolutizmus hívei voltak, vagy afelé hajlottak.

Bármi volt is minderről Zrínyi véleménye, politikai céljai érdekében olvasmányaiból csak azt használhatta fel, ami hidat verhetett a királyságbeli rendi reformtörekvések és a rendi intézmények kereteiben érvényesülő erdélyi hatalmi központosítás között. De éppen a hazai valósághoz és feladatokhoz való alkalmazkodással, az abszolutista politikai irodalom eszmekincséből való tudatos válogatással alkotott saját gondolatrendszert, melynek élesen megvilágított előterébe az abszolutizmus kettős hatalmi apparátusából csak a központi hatalomtól függő állandó hadsereg került, s annak feltétele mellett és feltételeként történnek utalások a központosított hivatalnokságra. Az abszolutizmus problémájának ezzel a megközelítésével tudott legjobban hatni magyar kortársaira, és egyben tudta hűségesen tolmácsolni Machiavelli eredeti mondanivalóját a rendi tespedéssel (oziosita) szembeállított egységes erőfeszítés erényéről (vrtu).

Első prózai műve, a Tábori kis tracta (1649) még szorosan hadászati tárgyú, lényegében Basta egyik értekezésének átdolgozása, mindenesetre sok egyéb olvasmány felhasználásával. Jelentősége nem eredetiségében, hanem abban áll, hogy megalapította a magyar nyelvű katonai szakirodalmat. A következő mű, a Vitéz hadnagy (1650–1653) már túllép a tisztán katonai érdeken, a jó hadvezér (s egyben uralkodó) erényeinek a keresztény moralizáló korlátok közé szorított Machiavelli szellemében, őt kommentáló, követő szerzők felhasználásával, gyakran szó szerinti idézésével megírt ábrázolása. De nem moralizáló olvasmányai, hanem a hazai közfelfogás és saját meggyőződése mondatják vele a machiavellista, pőre célszerűséggel szemben, hogy „Mit gondol hát az olyan a vitézségről, aki minden gyalázatot cselekednék, csak egy kis kárt tehetne az ellenségnek. Talám a vitézség nem tisztesség, talám nem becsület? Az vitézség azért szép, hogy jó hírt, nevet szerez az embernek; ne mocskold meg hát árultatással, ne gyalázd meg gyalázattal, mert miképen adhatna neked jó nevet, tisztességet, ha te meggyalázod?”[21] Ami pedig a reneszánsz szerencsefilozófiát, jelmondatának („jó szerencse, semmi más&edsquo;) forrását illeti, azt is „megkeresztelt” formában illeszti gondolkodásának középpontjába: „Ez a szerencse, és nem más; az Istennek kezében vagyon annak az üstöke, oda teszi, ahová akarja, nem akarja penig másuvá, hanem az ki maga is segíti magát.”[22] Ezt más szavakkal, kálvini színezettel – mint láttuk – Bethlen Gábor is vallotta.

Bethlen Gábor személye és haditettei – talán először katolikus magyar mágnás tollából – magasztaló jelzőkkel szerepelnek a Vitéz hadnagyban, ami szintén az erdélyi tájékozódás jele. Zrínyi, ha nem ajánlotta is nyíltan, de elküldte művét II. Rákóczi Györgynek, a következőt pedig egyenesen neki írta. Ehhez jó érzékkel olyan témát választott, mely a királyságbelieknek és az erdélyieknek egyaránt kedves volt: Mátyás király alakját. Őbenne jelképesen adva volt a két haza egysége, a nemzeti múlt legszívetmelegítőbb emléke s a központosításnak egy olyan eszménye, amelyről az önkény jegyét a nosztalgia már rég letörölte, emellett a Habsburg-ellenességgel, az antiklerikalizmussal és a szabad uralkodóválasztással, az erdélyi politika e három alapelvével úgy forrott össze, hogy a Habsburgok örökös királyságának országgyűlési elismerését erőszakoló klérus politikájával is a legnyomósabb történeti ellenérvként lehetett szembefordítani.

Az 1656-ban írott Mátyás király életéről való elmélkedés II. Rákóczi Györgyre volt szabva, mintegy királytükörként. Szerepelnek benne abszolutista jellemzések, mint például: „copiája az istenségnek a királyi hatalom,”[23] de hát ezt az erdélyi fül csak úgy hallgatta, mint egy nemzedékkel előbb Milotai Nyilas István Bethlenről mintázott királytükrének intését: „az miképpen Isten nélkül soha senki el nem lehet, meg nem maradhat, el kell veszni, azképpen az emberi társaság földi isten nélkül csak zűrzavar, elegy-belegy veszettség, sokfejű vad, kik csak mindenkoron veszőfélben vadnak”.[24] Katonakirályt kívánt, s ez inkább a hadak élén forgó reneszánsz heroizmusra, mint a tábornokok és a miniszterek mögött láthatatlanná váló barokk monarchizmusra emlékezetet.

Nyilvánvaló, hogy Zrínyi is a törvényesség által kötött központosítás híve volt, mint az erdélyiek, s hangsúlyozza is a törvények szigorú megtartását, a rendi reform fő mondanivalóját. Innen a sok morális megkötés, amellyel a szerinte eszményi uralkodóval szemben él. Ne viseljen igazságtalan háborút, hódításra és nem az egyedül igazságos honvédelemre használva „azt az kardot, kit az Isten kezében igazságnak tételére tett”.[25] Elítéli az uralkodóban az öncélú hatalomvágyat, az ambitiót, valamint az esküszegést, mivel „a király az Isten képét a földön hordozza, az ő szava sakramentum”.[26] S nemcsak elítéli, hanem a jogos ellenállás okának látja az uralkodó igazságtalanságát, azaz törvénytelenkedését, mert „nehéz az alattvalónak igazságos királya ellen támadni”,[27] de kevésbé nehéz, ha igazságtalan. Elítéli viszont a bárók és főpapok király elleni lázadását, és először itt veszi át Magyarinak azt a követelését, hogy a főpapokat zárják ki a politikai vezetésből. Magyarival összhangban és az erdélyi türelmi rendszerrel egyetértve, helyteleníti a vallásüldözést. Amit II. Rákóczi Györgynek, a jövendőbeli magyar királynak Mátyás példáján előír, az meghaladja ugyan a rendi reform korábbi programját, de megfelel az erdélyi felfogásnak és gyakorlatnak: „úgy mint tiszteknek érdemes distributióját, törvényeknek fundatióját, városoknak erősítését, nemzetének fényesülését és az barbariesnek elromlását, igazságnak mindenütt való adminístratióját”.[28]

Egyenesen szembefordul viszont a kor nyílt abszolutista irodalmával, mikor a király esetleges letételéről és erőszakos királytételről beszél, ami szerinte „szabad országban” (azaz szabad királyválasztó rendi monarchiában, mint amilyennek tekintette Magyarországot is) lehetséges, s csak akkor nem helyes, ha különös ok nem indokolja. Ilyen különös ok a leteendő uralkodó alkalmatlansága (s félreérthetetlen célzással írja le az örökké csak ájtatoskodó, cselekedni lusta Habsburgokat) és a helyébe teendőnek személyi képességein kívül apja példamutató élete. Nyilvánvaló utalások ezek a két Hunyadival a két Rákóczira.

Kétségtelen, hogy itt mutatkozik meg legvilágosabban Zrínyi elhatárolódása a Habsburg-barát ellenreformációtól, hiszen egy nemzedékkel előbb. éppen az ő gyámapja, Pázmány, az országgyűlésen bélyegezte törvénytelennek Hunyadi Mátyás erőszakos megválasztását. De még ez esetben is, nyilván az érzékeny rendi fülek kímélésére, szükségesnek tartja Zrínyi a következményekkel való indokolást: „a szabadságnak sérülését a király jó volta helyére hozná”.[29] Ha ennél radikálisabb volt is Zrínyi politikai-elméleti meggyőződése, annak öncélú fejtegetését hiába várnók a Mátyásról szóló elmélkedésben. Bonyolult helyzetben, a kiváltságaikra féltékeny királyságbeli nagyurak és a korlátlan uralmat igénylő erdélyi fejedelem megnyerésére, egyszerre kétfelé érvelve kellett írnia, hiszen műve nem politológiai értekezésnek, hanem politikai röpiratnak készült. E műfajban remekművet alkotott, még akkor is, ha túlbecsülte a magyar rendiség megújulási képességét és Erdély erejét. Ezért érte aztán őt a maga jósolta sors: „boldogtalannak mondhatjuk azt az embert, aki a maga országának leszállásában és estében születtetik és nem virágjában”.[30]

A csalódást már 1657-ben, II. Rákóczi György bukásával meg kellett érnie, s még nagyobb csalódás érte az Erdély megsegítésében kudarcot vallott Habsburg-vállalkozással. De eszményeit és reménységét továbbra sem adta fel. Mikor Montecuccoli magyarellenes vádjai ellen, majd a török támadás hatására újra tollat fogott, a Török Áfium]ban (1663) megrázó szavakkal próbálta a magyar rendiséget önkéntes áldozatvállalásra bírni, s arra, hogy önerőből szembeszálljon a támadó törökkel. Az erdélyi háttér elvesztése után sem mondott le a rendi reform központosító továbbviteléről. Ez nemcsak abban a merész javaslatában mutatkozik, hogy parasztokból toborzott állandó hadsereget nemesi önadóztatásból tartsák, azaz a sok évszázados elvvel és gyakorlattal szemben a paraszt harcoljon, és a földesúr fizessen, hanem most már, igaz, mint távolabbi célra, a katonai reformokon túlmenő államszervezeti reformokra is rámutat: „ha a vitézséget megtudjuk, más subtilitásokat in ratione status mi megismerhetünk”.[31] Az abszolutista elméleti irodalomban annyit emlegetett „államrezon” Zrínyinél sem jelenthetett mást, mint a korszerű hadsereg mellett a korszerű hivatalnokság, a központosított államigazgatás igényét. Noha ezekből a törekvéseiből semmi sem valósulhatott meg, Zrínyi nagy eszmei hatást gyakorolt korára és közvetlen utókorára, még ha gondolataiból nem is az önkritika és a belső reform élt tovább, hanem a nemzeti önerő ébresztése Ez utóbbiból nőtt ki a kuruc kor Habsburg-ellenes élű nemzeti ideológiája.

A Wesselényi-mozgalom érlelődése idején a hangadó elem az ellenzéki mágnások egy csoportja maradt, mely azonban egyre tudatosabban igyekezett magának megnyerni a nemességet. Ennek ára viszont a vallási türelem meghirdetése volt. Nagy lépést jelentett ez előre a felekezeti ellentéteket áthidaló, nemzeti eszme kialakulása útján, s együtt járt a Habsburgoktól való elszakadás, az önálló magyar külpolitikai tájékozódás kezdeményezésével. Műfajilag továbbra sem mélyült el a politikai gondolkodás elméleti igényű fejtegetésekké, még annyira sem, mint a puritán teológusok kis értekezéseiben, hanem megmaradt a Zrínyi által megindított röpirati vonalon. Még Zrínyi életében, jórészt őt népszerűsítve, de bevallott Habsburg-ellenes célzattal íródott (talán Vitnyédi tollával) az Oktatás a Magyarország romlott állapotja segedelméről szóló elmélkedésre, mely az erők egyesítését sürgeti, és a külföldi segély lehetőségeit mérlegeli.

Irodalmi stílusok és műfajok

Zrínyi Miklós eposza éppúgy a fordulatot hozó negyvenes években keletkezett, mint a puritán mozgalom, s éppen annyira új és korszerű volt. Politikai jelentőségéről már szóltunk, itt barokk esztétikumát kell kiemelni. A Szigeti veszedelem nemcsak rendkívüli képgazdaságával, életszerű emberábrázolásával, heroikus pátoszt és bensőséges líraiságot egyaránt kifejezni képes széles érzelmi skálájával, a bravúrt a darabossággal váltogató verselésével, meghökkentő belső rímeivel, alliterációival, inverzióival, hanem sajátos illuzionizmusával is tipikusan barokk alkotás. Ez az illuzionizmus elsődlegesen formai: Szigetvár ostroma nemcsak emberek ügye, hanem isteni és ördögi erők összeütközésének színtere is. Az emberfeletti hatalmak törekvései összekapcsolódnak az emberi erőfeszítésekkel, mint a barokk képeken az égi és földi lények cselekedetei.

E formai illuzionizmus mögött azonban egy tartalmi is rejlik, amely a barokk stíluskövetelményeknek a legmagasabb színvonalon tesz eleget. A morális erőfeszítés legyőzheti a fizikai túlsúlyt: a barokknak ezt a költői mondanivalóját Zrínyi politikai igazságként mondja el, a képzelt hőstettnek valóságos hőstettekre kell buzdítania. A valóság és az elvárás közti roppant feszültség s a költő és katona kivételes egyesülése egyazon személyben, ez teszi a Szigeti veszedelmet a barokk világirodalom egyik legreprezentatívabb alkotásává: az illúzió hitté, a verizmus élethűséggé, retorika szenvedéllyé válik benne, egy nagy embernek a nagy történelmi feladattal való találkozásában. Amit Zrínyi politikai-katonai értelemben „nagy konjunktúrának”, a török elleni háború megindítására elérkezett páratlan alkalomnak vélt, az valójában őbenne és őáltala költői síkon már előbb megvalósult, kiteljesedett. A mű emberi hitelének és művészi értékének ez az egymást erősítő egybeesése emeli messze az átlag fölé, világirodalmi színvonalra a Szigeti veszedelmet.

A verses líra és verses epika korábbi együtteséből a barokk ez utóbbit emelte ki. A 17. század derekán a verses elbeszélések rendkívül népszerűvé váltak. A főúri költők közül a gyilkossággal és szodómiával vádolt, végül is hamispénz-verésért lefejezett Liszty László írt Magyar Márs (1653) címen a mohácsi vészről egy eposznak szánt és Zrínyi hatására barokk elemekkel díszített verses elbeszélést, amely azonban éppen úgy nem egyéb, mint barokkosított históriás ének, akárcsak az egy évtizeddel később, mint már említettük, alighanem Báthori Zsófia udvarában keletkezett, úgynevezett Rákóczi-eposz.


Már Zrínyi is helyet talált eposzában a szerelemnek, Gyöngyösi meg epikájának úgyszólván kizárólagos témájává tette.


A Zrínyinél még heroikus barokk Gyöngyösinél hedonista vonásokat ölt.


A kuruc kor nemesi költészete Zrínyinek és Gyöngyösinek egyaránt folytatása, harcias ugyan, de nem magabízóan heroikus.


Szöllősi Mihály kuruc tábori prédikátornak korábban idézett, a Himnuszt előlegező imádságában az isteni segítség kilátásba helyezése a harcra buzdítás eszköze, éppen úgy, ahogy Barta Boldizsár debreceni polgár-történetírónál a hazai feudális elnyomás és a külső hódítás szorításában az isteni oltalomra hagyatkozás egyben az önerőre hagyatkozást is jelenti: ha a magyarok összefognak, Isten megszabadítja őket. Zrínyinek a kuruc korban is tovább élő eszmei öröksége ez.

Reneszánsz és barokk képzőművészet

  • A barokk leginkább, de mégsem kizárólag az irodalomban vett fel magyar tartalmi és formai vonásokat. Igaz, a képzőművészetben a szakmai tanultság hiánya nem engedte Zrínyihez vagy akár Gyöngyösihez fogható hazai alkotók fejlődését, sőt a műértő közönség is jóval szűkebb volt, mégis a barokk építészet megjelenése sem időben, sem színvonalban nem maradt el az irodalomtól.
  • Ahogy Zrínyi Miklós nagynevű ősének tetteit verselte meg, úgy Nádasdy Ferenc néhány évvel később hasonnevű nagyapjának, a híres „fekete bégnek” törökellenes csatáit festette meg H. R. Miller bécsi festővel a sárvári vár barokká átépített dísztermében.

Életmód és életstílus

Reneszánsz zenére vallanak a kedvelt hangszerek, a trombita, síp, dob, duda, a Zrínyi által pengetett koboz, valamint a Brandenburgi Katalin, Thököly István és Esterházy Pál tulajdonából fennmaradt virginál. A hazai közvélemény, néhány műértő kivételével, a zenét nem tekintette művészetnek, hanem csak szórakoztatásnak vagy harcra lelkesítésnek. Noha az arisztokraták tartottak fenn zenekarokat, melyeknek ebédlőpalotájukban külön karzatot is építettek, még a Bethlen Gábor udvarában színvonalas barokk zenéhez szokott Kemény János is úgy vélekedett (Báthori Zsigmondról szólva, de talán Bethlenre is célozva), hogy „az magyar humor corrumpáltatott benne, muzsika és egyéb hiábavalóság fogta el elméjét, mely haszontalanságokra sokat is tékozlott”[32]

Az, ami Keménynél még csak morális ellenérzés, Zrínyinél a Török Áfiumban már a hazafiasság feltétele. Azért fordul a fényűzés ellen, mert az arra költött pénz a honvédelemre kellene: „Vegyük elő valahun vagyon, ha az oltáron is, még annyival inkább … Keressük elő ládáinkban mindnyájan, deputáljuk minden proventusinknak egyik elegendő részét arra [ti. a hadseregre], s hagyjunk békét egy sokáig a pompának s a vendégségnek, a kerteknek és más haszontalan épületeknek, a prémes köntösnek, az ezüst kupáknak és más haszontalan cifraságnak; … reformáljuk magunkat elsőben, kik elei vagyunk az országnak, azután az alattunkvalókat.”[33] E szavak – tudjuk – nem fogantak tetteket, inkább jóslattá váltak.

R. Várkonyi Ágnes

Bécs felmentésétől a párkányi győzelemig

A párkányi győzelem 1683. október 9-én bebizonyította, amit két évtizeddel ezelőtt hasztalanul hirdetett Zrínyi, hogy a török a támadó hadjárat feltartóztatására képtelen, az erőviszonyok visszafordíthatatlanul az európai hatalmak javára billentek át.

A Szent Liga és Magyarország

  • A magyar államhatalom rendi pólusának legfőbb tisztségviselője, Esterházy Pál nádor még 1663–1664-ben, Zrínyi Miklós oldalán ismerkedett meg a főméltóságok törökellenes nemzetközi szövetséget szervező mozgalmával. Két évtized kudarcai után ezt megismételni vagy akár csak a feleleveníteni nem lehetett.
  • Egyedül Esterházy Pál nádorról tudjuk, hogy a velencei követtel, a pápával és nunciusával levelezett, kereste a magyar politika közvetlen európai kapcsolatait. Levéltárában maradt fenn az 1661. évi – a török elleni nemzetközi összefogást szorgalmazó – Opinio egyik másolata; nagy biztonsággal állítható, hogy 1683. évi nádori felterjesztésében, amikor a nemzetközi erőviszonyokat felmérve, elsők között javasolja a királynak, hogy ragadja kezébe a diplomáciai és katonai kezdeményezést, támadással vágjon elébe Bécs ostromának, Zrínyi elképzeléseit és terveit eleveníti fel.

Hadseregek és haditervek

Stratégiailag két lehetséges eljárás kínálkozott. Az egyik, amit 1661–1664-ben Zrínyi és szövetségesei fejtettek ki és érvényesítettek, s amit a katonai szempontokat átfogóan látó hadvezérek most is szorgalmaztak. Ezek szerint három ponton kell támadást indítani, de a döntő csatát Magyarország déli határán kell az oszmán hadsereggel megvívni, Ha megsemmisítik az eszéki hidat, ha elvágják az utánpótlási vonalat, s megverik a nagyvezír haderejét, akkor az ország belsejében a török várak és a török helyőrségek előbb-utóbb megadják magjukat. Ezért helyezte Zrínyi a támadás fő súlypontját a Dráva menti déli határra a három támadási irány közül; miközben Buda körzetében és Erdély határán – Várad térségében – a török erejét megosztó harcokat kezdeményezett.

Eszmék harca

A kor átmeneti jellegére nagyon jellemző, hogy amíg Zrínyi Miklós törökellenes nemzetközi szövetséget szervezve és harcai hírével lett a 17. századi Európa legnépszerűbb magyar politikusa, húsz év múltán a török szövetségbe kényszerült Thököly a Habsburg-állam ellen szegülő eszméivel keltett példátlan nagy nemzetközi figyelmet, rokon- és ellenszenvet a különböző európai országokban. Amíg 1663–1664 nagy törökellenes vállalkozása az ország érdekeit nemzeti és nemzetközi eszmékbe kapcsoló nagy irodalmi és művészi alkotásokban csapódott le, 1683–1686 történetét mintha némán, vagy sajátos tudathasadás állapotában élte volna végig az ország. Közel húsz évvel azelőtt keletkezhetett a törökellenes háború koncepcióját kifejező nevezetes Köpenyes Madonna képe, ahol Lipót császár a magyar királyság főméltóság-viselőivel: a nádorral, az országbíróval, a horvát bánnál és az érsekkel együtt áll a Magyarország térképét tartó Patrona Hungariae palástja alatt. Most ezt a képet rejtegetni kell. Montecuccoli akkori vádjára Zrínyi Miklós történelmi tényekkel és tettekkel érvelő szavai mintha elvesztették volna aktualitásukat: „Majd megmondja Európa, hogy gyáva-e az a Magyarország, amely soha nem látott egy napot sem, amelyen ne folyt volna fiainak vére, ahol nincsen család, amely ne siratná valakijét, amely már kétszáz éve magától és egyedül áll ellent a török akkora hatalmának és amely soha egy tenyérnyi földet nem engedett át vér nélkül a törököknek.”[34] Egy egész világnyi változás az, ami azóta bekövetkezett.

A balkáni hadjárat

A 100 ezer főnyi haderejével, francia hadmérnökeivel és tüzérségével 1691 augusztusában már Zimonyig előrenyomuló nagyvezír ellen Lipót császár csak mintegy 45 ezer főnyi, császári gyalogosokból, magyar, horvát és rác lovasezredekből összeszedett sereget tudott küldeni. Az augusztus 19-én Szalánkeménnél megvívott csatában 12 ezer török maradt a harcmezőn, köztük számos főtiszt és a nagyvezír. A szövetséges csapatok vesztesége 7 ezer halott és sebesült volt; itt esett el Zrínyi Ádám, Zrínyi Miklós huszonnyolc éves fia.

Az első konföderáció és az Udvari Tanács

Rákóczi, noha sokat hivatkozik a régi szent királyok törvényeire, nem a régi Magyarországra, hanem kora nyugati államaira, főleg Franciaországra és Hollandiára tekintett. Kiskorától fogva uralkodásra nevelték. Sárospatakon és Munkácson még az erdélyi fejedelmek és Zrínyi Miklós elveinek légkörében tanult, jezsuita tanárai viszont már a Habsburg-állam központi hivatalainak vezetésére szánt tudnivalókkal látták el.

Politikai válság és országgyűlés Szécsényben

Az államhatalom fontos pozícióját kézben tartó Ráday Pállal szoros kapcsolatban levő udvari tanácsosok köréhez tartozott az alsó-magyarországi főkamaragrófság adminisztrátora, Hellenbach báró és a vállalkozó szellemű, jó gazdasági érzékkel rendelkező köznemesek több jellegzetes alakja, mint Platthy Sándor, Kajali Pál, Kálmáncsay István, Lányi Pál, Lónyay Ferenc és mások. Néhány vármegyében a tisztikar tagjai között voltak híveik. Azonos elveket vallottak velük a felső-magyarországi városok egyes tekintélyes polgárai is, mint Kray Jakab késmárki bíró vagy az eperjesi Klesch János. A hadsereg tisztjei közül Gyürky Pál generális, Sréter János brigadéros, Vay Ádám udvari marsall és mások tartoztak közéjük. Támogatta elképzeléseiket Forgách Simon gróf, később Petrőczy István generális is. Zömmel evangélikusok voltak, bár reformátusokat és katolikusokat is számláltak soraikban. Politikájuk több forrásból táplálkozott. Terveikben jól kitapogathatók e hazai hagyományok, Zrínyi mozgalmának tanulságai és a Habsburg-kormányzás különböző területein szerzett tapasztalatok.

Intézmények, iskolák, nyomdák, könyvtárak

Zrínyi Miklós könyvtárának 1662-ben katalógusba vett anyagát fia, Ádám építette tovább, majd feleségének családja őrizte meg.

Vallások és világnézetek

Csuzy Zsigmond pálos szerzetes, kuruc tábori lelkész társadalomkritikáján a korai janzenizmus gondolatai ütnek át. Rákóczi imádságát a „vitézlő magyar nép”, vagyis a hadsereg számára nyomtatják ki 1703-ban. A Zrínyi gondolataival is áthatott, felekezetek feletti mentalitást kifejező ima szerzője az ország bajainak forrását az atyák és a maguk bűneiben látja, s a szegények, árvák nevében kéri: „Adj Uram azoknak, kiket Vezérinkké akartál tenni, rendelésekben bölcsességet …”[35]

Tudományok

A magyar hagyományokra épülő állandó hadsereg megteremtését szolgálva adta ki Forgách Simon Zrínyi Miklósnak Az török áfium ellen való orvosság című művét.

Dráma, próza, vers

Gyöngyösi István adós maradt a másfél évtizedes török háborút elbeszélő művel. Az utólag Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága címmel ellátott, kéziratban maradt elbeszélő költeményében megírta az 1682–1683-as évek eseményeit és a török kiűzését váró Magyarország súlyos helyzetét. Megjelent korábban írt műve, Porábul megéledett Phoenix, avagy … Kemény János … emlékezete (1693), mely az 1702-ben újra kiadott Márssal társalkodó Murányi Venus című művével együtt a legjobb irodalmi színvonalon, egy múló világ jelképrendszerébe zárva közvetítette a magyarság törökellenes harcainak és országegyesítő erőfeszítéseinek emlékét. Így vitte tovább Zrínyi Miklós politikai gondolatait és hagyományát.

Művészetek

1690-ben jelent meg a Nádasdy, Zrínyi, Tattenbach és Frangepán arcképét reneszánsz virágmintákkal keretbe foglaló lap.

Szabad György

A művészetek

A nemzeti gyász és az önkényuralom elleni tiltakozás történeti képekbe vetített festői kifejezésmódjára leginkább a Párizsban az emigrációval kapcsolatba kerülő Madarász Viktor talált rá. Lényegre törő előadása művészi eszközökkel, fény- és árnyjátékkal (Hunyadi László siratása, 1859)
Hunyadi László siratása
, illetve bravúros szerkesztéssel (Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben, 1864)
Madarász Viktor: Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben
biztosította a színpadiasságot is feledtető drámai hatást. Előbbi képe a magyar képzőművészet addigi legjelentősebb sikereként a párizsi Salon nagy aranyérmét érdemelte ki.

Lábjegyzetek

  1. Cseh-Szombathy László, I. Rákóczi György 1644-es hadjárata. HK. 1957. 188.
  2. Georg Ráttkay, Memoria Regumm et Banorum. Wien, 1772. 245.
  3. Róma, 1648. május 26. Országos Levéltár, P 1322, Batthyány levéltár, Memorabilia 1026.
  4. Zrínyi Miklós, Vitéz hadnagy. Zrínyi Miklós összes művei. I. Sajtó alá rendezte Klaniczay Tibor. Budapest, 1958. 455.
  5. 1653. november. Zrínyi Miklós összes művei. II. Sajtó alá rendezte Csapodi CsabaKlaniczay Tibor. Budapest, 1958. 183.
  6. Zrínyi Relatiója Petrechich Péter zágrábi püspöknek, 1653. ősz. Klaniczay Tibor, Zrínyi Miklós. Budapest, 19642. 505.
  7. Zrínyi Miklós III. Ferdinándnak, Csáktornya, 1654. március 24. Zrínyi Miklós összes művei. II. Sajtó alá rendezte Csapodi CsabaKlaniczay Tibor. Budapest, 1958. 206.
  8. Zrínyi levelei Ruchich János zágrábi alispánnak, 1658. december és kelet nélkül. Zrínyi Miklós összes művei. II. Sajtó alá rendezte Csapodi CsabaKlaniczay Tibor. Budapest, 1958. 281, 283.
  9. Zrínyi levele a Haditanácsnak, Légrád, 1661. július 5. Zrínyi Miklós összes művei. II. Sajtó alá rendezte Csapodi CsabaKlaniczay Tibor. Budapest, 1958. 307.
  10. 1681. április 25. Staatarchiv HKA Hungarica, fasc. 14. 615.
  11. Idézi: J. Adamcek, Zrinsko-Frankopanski projedi u XVII. stoleću. Radovi 2. Zagreb, 1972. 45.
  12. Zrínyi Miklós, Az török áfium ellen való orvosság. Zrínyi Miklós összes művei. Sajtó alá rendezte Klaniczay Tibor. Budapest, 1958. 654.
  13. Gróf Pázmány Miklós, Ó te Zrínyi Miklós, országunknak fia … Adriai Tengernek Syrenaia. Csehszlovákia, Olomouci Állami Könyvtár 23978. Idézi: Kovács Sándor Iván, Utószó az Adriai tengernek Syrenaia hasonmás kiadásához. Budapest, 1980. 35.
  14. Magyar költészet Bocskaytól Rákócziig. Kiadta Esze TamásKiss JózsefKlaniczay Tibor. Budapest, 1953. 87.
  15. Magyar történeti szöveggyűjtemény. II/1–2. 1526–1790. Szerkesztette Sinkovics István. Budapest, 1968. 592–593.
  16. I. Bethlen, Rerum Transylvanicarum libri quatuor. Hely nélkül, 1663. g17.
  17. Idézi: Tarnóc Márton, Szalárdi János történetszemlélete.' Irodalomtörténeti Közlemények 1970. 691
  18. Laskai János válogatott művei. Sajtó alá rendezte Tarnóc Márton. Budapest, 1970.
  19. Idézi: Klaniczay Tibor, Zrínyi Miklós. Budapest, 19642. 563.
  20. Zrínyi Miklós válogatott művei. Válogatta Klaniczay Tibor, Budapest, 1952 72.
  21. Klaniczay Tibor, Zrínyi Miklós. Budapest, 19642. 457.
  22. Uo. 466.
  23. Uo. 566.
  24. Milotai Nyilas István, Szt. Dávidnak huszadik soltárának rövid praedicatiok szerint való magyarázattya. Kassa, 1620. 17.
  25. Uo. 565.
  26. Uo. 572.
  27. Uo. 566,
  28. Uo. 564.
  29. Uo. 567.
  30. Uo. 474.
  31. Uo. 474.
  32. Kemény János önéletírása. Kiad. Szalay László. Pest, 1856.18
  33. Zrínyi Miklós összes munkái. I. Sajtó alá rendezte Klaniczay Tibor. Budapest, 1958. 670–671
  34. Zrínyi válasza Montecuccoli röpiratára (1662). Zrínyi Miklós összes művei. II. Sajtó alá rendezte Csapodi CsabaKlaniczay Tibor. Budapest, 1958. 319.
  35. Rákóczi Tár I. XXIV.

Művei

Irodalom

Zrínyi államelméleti elgondolásainak jellegéről megoszlanak a vélemények. – „Nemzeti abszolutizmus”: Benczédi László, Zrínyi Miklós és kora (Budapest, 1957. 29–30); Klaniczay Tibor, Zrínyi Miklós (Budapest, 19642. 575, 673–679); Perjés Géza, Zrínyi Miklós és kora (Budapest, 1965. 248); Péter Katalin. A magyar romlásnak századában (Budapest#1975. 119). — ”Magyarországi abszolutizmus”: Székely György, Zrínyi Miklós a költő és államférfi (A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1964. 9). – A rendi reformra jellemző vonásokat tekinti alapvetőnek: Makkai László, Két könyv Zrínyi Miklósról (Századok 1966). — A közép-kelet-európai abszolutizmus sajátosságait hangsúlyozza: R. Várkonyi Ágnes, Történelmi személyiség, válság és fejlődés a XVII. századi Magyarországon (Századok 1972). — Újabban a Mátyás király életéről való elmélkedések nemzetközi forrásai között a francia abszolutista államelméleti irodalmat feltárta és a mű jellegét meghatározta: Klaniczay Tibor, Korszerű politikai gondolkodás és nemzetközi látókör Zrínyi műveiben (Memoria Saeculorum Hungariae. Szerkesztette V. Kovács Sándor. s. a.) — Magyarországi államelméleti előzményeire: R. Várkonyi Ágnes, Politikai elmélet és politikai gyakorlat a 17. századi Magyarországon (Irodalomtörténet 1982).

János Fülöp és Zrínyi korai kapcsolatáról: Vitnyédi István levelei Sárkány Istvánnak, Kőszeg, 1657. március 27.; Zrínyinek, 1657. március 2.; Zichy Istvánnak, 1657. március 15. Fabó András, Vitnyédi István levelei, 1652–1664. (Magyar Történelmi Tár XV–XVII. 45, 59, 39; Erdélyi Országgyűlési Emlékek. Monumenta comitialia regni Transsylvaniae, 1540–1699. XI. 397, 409).

Zrínyi politikai fellépéséről: Klaniczay Tibor, Zrínyi Miklós (Budapest, 19642. 712–728). A ZrínyiMontecuccoli vita oka politikai ellentét és nem hadművészet-felfogásbeli különbség: Perjés Géza, A „metodizmus” és a Zrínyi–Montecuccoli vita (Századok 1961–1962). Zrínyi nyomtatásban is megjelent beszédének keltezési körülményét tisztázó irodalmat összefoglalta: Klaniczay Tibor, Zrínyi Miklós (Budapest, 19642. 717).

Zrínyi fővezéri címe: Ráth Károly, Gróf Zrínyi Miklós a költő levelei (Győri Történelmi és Régészeti Füzetek, 1863. 253–254); Zrínyi Győr vármegyének, 1663. október 16. — Zrínyiék reformmozgalmát új levéltári kutatásaink eredményei alapján foglaltuk össze, vesd össze Háború vagy béke (Kézirat).

Zrínyi személyiségéről és politikájáról az életmű és új leveltári források alapján az eddig ismertetteken kívül Klaniczay Tibor, Zrínyi olvasmányaihoz: Vittorio Siri (A múlt nagy korszakai. Budapest, 1971); Kovács Sándor Iván, Utószó az Adriai tengernek Syrenaja hasonmás kiadásához (Budapest, 1980); Borzsák István, Az antikvitás XVI. századi képe (Budapest, 1960); Király Erzsébet, Olasz irodalomelméleti és filozófiai művek Zrínyi könyvtárában és Kovács Sándor Iván, A Zrínyi-könyvtár Petrarca kötetei és az „Adriai tengernek Syrenaja” kompozíciója. Mindkét tanulmány: „Adriai tengernek fönnforgó habjai”. Szerkesztette Király ErzsébetKovács Sándor Iván (Budapest, 1983). — Történetszemléletének új összefüggéseire világít rá: Szörényi László, A Szigeti veszedelem és az európai epikus hagyomány (A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok (I.) Osztályának Közleményei 1979); ugyanő, A jezsuiták és a magyar honfoglalási epika fordulata (Irodalom és felvilágosodás. Szerkesztette Szauder JózsefTarnai Andor. Budapest, 1974). — Politikai koncepcióját interdiszciplináris elemzésekkel vizsgálja: Kovács Sándor Iván, A lírikus Zrínyi (Akadémiai doktori disszertáció, 1982). — Zrínyi történetszemléletének és államfelfogásának Oláh Miklós és Zsámboki János művéig visszanyúló hagyományait opponensi véleményünkben vázoltuk. — Korabeli ábrázolásairól összefoglalóan: Czennerné Wilhelmb Gizella, Zrínyi Miklós a költő arcképének ikonográfiája (Folia Archeologica. A Magyar Nemzeti Múzeun Történeti Múzeumának Évkönyve 1964).

Nádasdy esetleges, 1663 végén történt főparancsnoki kinevezésére és Zrínyi leváltására Vitnyédi két levelének utalásán kívül egyértelmű forrást nem találtam. Fabó András, Vitnyédi István levelei (Magyar Történelmi Tár XVI. 137–145, 170); Nádasdyt a császár távollétében az ügyek vitelére kinevezett tanácshoz magyar tanácsosként s – mint ilyent – a császári hadsereg mellé beosztott tábornoknak nevezték ki, mivel a magyar viszonyokat jól ismerte. Ez Zrínyi főparancsnoki megbízását egyelőre nem érintette.

Zrínyi mozgalmának a vasvári békét követő új szakaszáról gazdag kiadott forrásanyagot ad: B. Bogišić, Acta coniurationem Petri a Zrinio et Francisci de Frankopan, nec non Francisci de Nádasdy illustrantia, 1663–1671. (Monumenta Spectantia Historiam Slavorum Meridionalium. Zagreb, 1888); A. Levison, Nuntiaturberichte vom Kaiserhofe Leopolds I. (Archív für österreichische Geschichte 1913. 776–777); R. E. Lilek, Kritische Darstellung der Ungarisch-Kroatischen Verschwörung und Rebellion, 1663–1671. I (Celje, 1928–1930); Fabó András, Vitnyédy István levelei, 1652–1664. (Magyar Történelmi Tár XVI); H. de Breuil, Sobieski et sa politique de 1674 a 1683. (RHI) 1893); Fraknói Vilmos, Zrínyi Miklós pályájának vége, 1664. április–november (Közlemények a vatikáni levéltárból). (Történelmi Tár 1894).

A szervezkedés eseménysorát összeállította és jelentőségét hangsúlyozta s cáfolja a régi történetírás Zrínyi „hűtlenségét” tagadtó nézeteit: Klaniczay Tibor, Zrínyi Miklós] (Budapest, 19642 785–789). A mozgalom tényét nem látja bizonyítottnak, és Zrínyi feltételezett török orientációját meggyőzően cáfolja: Perjés Géza, Zrínyi Miklós és kora (Budapest, 1965. 376–377). Politikája távolabbi perspektívájával foglalkozott: Köpeczi Béla, A Rákóczi szabadságharc és Franciaország (Budapest, 1969).

Az Elmélkedés (Egyetemi Könyvtár Kézirattára Kaprinay-gyűjtemény XXXIII) keletkezési időpontjáról a történeti irodalomban eltérőek a vélemények: Pauler először Zrínyi Miklósnak tulajdonította (Századok 1874), majd a Staatsarchiv Hungarica anyagában Lessenyei Nagy Ferenc második vallomása alapján Nádasdynak: vesd össze Pauler Gyula, Wesselényi nádor és társainak összeesküvése, 1664–1671. I. (Budapest, 1876). — A kézirat sorsát feltárta: Gorzó Gellért, Ráday Pál (Budapest, 1915). — Markó Árpád beható katonai-irodalmi elemzés alapján leszögezi, hogy nem Zrínyi keze írása, de sok része hasonlít Zrínyi írásaihoz, és szerzőjét Zrínyi gondolatai irányították: Markó Árpád, Zrínyi Miklós prózai munkái (Budapest, 1939. 352–356). — Újabb történetírásunkban az Elmélkedéssel foglalkozott, és elhelyezésére Zrínyi írói személyiségének fejlődésében kísérletet tett: R. Várkonyi Ágnes, Történelmi személyiség, válság és fejlődés a XVII. századi Magyarországon (Századok 1972). Az Elmélkedést katonai és kereskedelmi vonatkozásai, továbbá Horvátországgal foglalkozó részei, a közügyet hangsúlyozó, a vallásüldözések felfüggesztését, a szomszéd országokkal való szövetség szükségességét említő szempontjai alapján, Zrínyi több, korábbi munkájával egybevágó részlete, erős törökellenes éle miatt helyeztük el 1664 utolsó negyedében. Műfaját tekintve politikai programiratnak tartjuk, amely az érvek és az ellenérvek felsorakoztatásával és végső javaslatával éppen a vasvári békét követő útkereső politikára jellemző. Érdekes, hogy Bethlen Miklós apokrif emlékirata említi, hogy Zrínyi a vasvári béke után „Ne bántsd” címmel írt egy művet, amit kéziratban terjesztettek. A sokszorosan áttételes értesülés nyilván vonatkozhatott a Török Áfiumra is, vesd össze Köpeczi Béla, Bethlen Miklós francia emlékiratai (Irodalomtörténeti Közlemények 1955. 297). — Zrínyi haláláról: Klaniczay Tibor, Zrínyi Miklós (Budapest, 19642. 707–804).

Zrínyire az idézett műveken kívül: Kovács Sándor IvánKirály Erzsébet, Adriai tengernek fennforgó habjai (Budapest, 1983) és Kovács Sándor Iván, A lírikus Zrínyi (Akadémiai doktori disszertáció, 1982).

Zrínyi Miklós rendi-nemzeti reformprogramját történetírásunk korábban a „nemzeti abszolutizmus” jelzővel illette. Így Zrínyi két biográfusa, Klaniczay Tibor és Perjés Géza is idézett könyveikben. Az ebben az alfejezetben kifejtett, a rendi reform és a központosítás ellentétét áthidaló nézet Makkai László Az abszolutizmus problematikája (Történelmi Szemle 1962) című vitaindító referátumán és az ugyanott közölt vita eredményén, valamint Péter Katalin, A magyar romlásnak századában (Budapest, 1975) és Benczédi László, Rendiség, abszolutizmus és centralizáció a XVII. század végi Magyarországon, 1664–1685. (Magyar Tudományos Akadémia Értekezések a történeti tudományok köréből 91. Budapest, 1980) című írások felfogásán alapul. Zrínyi szövegeinek kiadása: Klaniczay TiborCsapodi Csaba, Zrínyi Miklós összes művei I–II (Budapest, 1958).